1970. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

425

Ugyancsak ezen a helyen van a FÜSZÉRT áruraktára, ami Budapest városképét már nagyon régóta rontja, de minden körülmények között itt lenne az ideje, hogy onnan kitelepül­jön. Az a kérésünk, hogy a városrendezési terv keretében ezt a problémát lehetőleg oldják meg. A második kérdés, amivel feltétlenül foglalkoznom kell, az a kérdésfelvetés, amelyet a középső Ferencváros la­kosságának nevében kell itt megemliteni. Sarlős elvtárs el­mondta azt, hogy a III. kerületben van egy szanálandó város­rész, és ennek során sok mindent megemlített, de nem említet­te meg a IX. kerületet, a középső Ferencvárost. Micskó elvtárs­nő említette, hogy a VIII. kerületben hasonló cipőben jár­nak, mint mi. 14 épületben 97 lakás sürgősen bontandó, élet- veszélyes, és még megfelelő veszélytelenitési eljárások után sem tartható fenn sokáig* A/l kategória. 17 épületben 117 lakás bontandó, mert ezek életveszélyesek, és a hivatalos la- kásszervek ezt igy tisztelik meg, hogy veszélytelenitési el­járások után, bizonyos ideig még fenntarthatók, bér a bontá­sok indokoltak, szóval A kategóriások. E hivatalos meghatározás azonban nem elégítheti ki azokat, akik istállóból átalakított lakásokban laknak, és akik­nek a lakásában a penész meges'i a bútorokat, a fehérneműt és a ruhájukat. Nem elégíti ki azokat sem, akik az IKV-hez fordul­nak, és azt mondják, - az én nyolcéves tanácstagságom első per­ceitől kezdve azt mondták az IXV-nél, - hogy forduljanak ezzel a lakótársak máshova, mert maguk uj lakáshoz jutnak. Azóta WlS Hl fa. k - 156 -

Next

/
Thumbnails
Contents