1970. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

421

fejlesztésével: általában egyetértés fogadta. Elvetve az eredeti tervben az alvó városok koncepcióját, amely az akkori divat által kialakult elképzelés volt és szerencsére nem valósult meg. Amilyen mértékben eldöntött és világos ez a két főtengely, általános rendezési tervünk most már bátrabban tartal­mazza egy harmadik metróvonal építését, amelynek egyik részére nézve egyetértés van a szakaraberek között, ez pedig a déli iránya. Nincs kialakulva, bár bele van rajzolva tervünkbe, keleti vonalá­nak a vezetése. Az észak-déli metróval kapcsolatban olyan elkép­zelés alakult ki, hogy szakemberekből álló olyan bizottság elé visszük, amely teljesen tárgyilagosan tud állástfoglalni abban, hogyan nézzen ki az észak-déli metró és ma már kormányszinten is elfogadták. Valószínűleg az lesz a javaslatunk - nem kívánom ha- ! tározati javaslatba foglalni -, hogy ennek a kérdésnek részleteiben való kimunkálására, az összes pro és kontra vélemények meghallga­tására alkalmas bizottságot szeretnénk létrehozni. * Utoljára az aglomerációról pár szót!. Amikor először foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, egy mechanikus szemlélet alakult ki. Nem volt bennünk megérlelőd­ve. Huztunk egy kört Budapest körül, hogy ez az ag^oraeráció. A i nemzetközi tapasztalatok alapján megvizsgálva azonban ezeket a kérdéseket, arra a konklúzióra futottunk, hogy ezt az ag^omerdciót redukálnunk kell arra a bizonyos 44 településre, amelyet az elő- terjesztés is tartalmaz. Arra kell megcsinálni azt az általános In ■ __ ______________________ i I

Next

/
Thumbnails
Contents