1970. október 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
26
rásokra (a szanálandó vállalatok saját pénzeszközeire, általuk igénybeve- endő bankhitelre stb.) , esetleg felsőszintű intézkedések kezdeményezésére A költségek csökkentésére a beruházó, tervező, kivitelező szerveze- teknek közösen kell törekedniök, hogy az épülő lakások száma emelhető legyen. A költségcsökkentésekre irányuló törekvést a lakóépületek mellett ki kell terjeszteni a kapcsolódó beruházások magas- és mélyépítményeire és az egyéb költségek területére is. A lakások tervidőszaki telepítésére a VB által meghatározott és a tervjavaslatban szereplő területeken összesen több mint 120 ezer lakás építhető fel, melyek közül 15 ezer már a III.ötéves terv keretében megvalósul. Az egyes lakásépítési területeken a tervjavaslat szerint 1971- 75. években felépülő lakások száma az alkalmazandó technológiák módosulása, szanálási és egyéb tényezők hatása következtében felfelé, vagy lefelé változhat, de a szükséges biztonság tartalékterületek (pl. Hungária- ir.lrut) kijelölését is megkívánja. így a tervezettnél nagyobb kapacitásfelfutás,vagy egyes területeken az építkezés ütemét fékező körülmények felmerülése esetén is megfelelő mennyiségben állnak építési területek Kiemelkedik a telepítési koncepciónak az a része, mely - a lakásépítés mellett - törekvésében uj városközpontok kialakításéra irányul. P . (IV, X, XV, XVI, XVII, XIX, XX, XXI, XXII. kerületek). Bár a városközpontoknál és e©éb rekonstrukciós építkezéseknél a fajlagos költségek | lényegesen magasabbak mint egyéb helyeken, de e területeken a városszerkezet jellege és az uj városrészek arculata szélesebbkbrü komplexitást és igényesebb megoldásokat kíván és indokol. Uj városrészek, - mint Zugló, Újpest, Békásmegyer - kialakításánál a funkciók körét is bővíteni kell, főként a lakosság ellátásához és foglalkoztatásához r *" szükséges létesítményekkel. (Sütőüzemek, irodaházak stb.) Ezek költségei azonban nem terhelik a lakás célcsoport előirányzatát. A szanálási feladatok jelentősek. A lakásmegszűnések száma a rekonstrukciós jellegű lakásépítkezések, az uj, korszerű kerületközpontok kialakítása és egyéb, a főváros fejlődésével együttjéró feladatok következtében az előző tervidőszakhoz képest nagymértékben emelkedik. A tervjavaslat szerint megszüntetendő I ^ _ I ~ ■