1969. december 16. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

133

, Az államigazgatási jogviszonyban a közérdek és a magánérdek gyakran ütközik és a jogalkalmazó szervek feladata az órdekösszeütközés le­hetőség szerinti feloldása. Ezért törekedni kell arra, hogy minden olyan ügyben, amelynél az ügyfélnek sz dics égképpen hátrányokat kell élszonvednie, ezek a hátrányok csak olyan mértékűek legyenek, a- melyek - az adott körülmények között - a legkisebb mértékben sújt­ják az ügyfelet* A méltányosság a mindig mérlegelhető tényállás mellett humánus alap­ból fakadó, jogilag előnyt biztositó többletadottság. Egyes esetekben maga a jogszabály állapit meg kivételes méltánylást érdemlő körülmé­nyeket, más esetekben több objui '.Ív feltétel mellett méltányolandó szubjektív többletként jelentkezik és kivételesen - ha a törvény nem tiltja - jogalapité lehetőség is lehet. /Pl, méltányosa ágból ipar­igazolvány kiadása./ E szemlélethez azonban alapvető érdeke fűződik mind az első-, mind a másodfokú szerveknek. Az ügyek minden oldalról történő előkészítése, a döntés sokoldalú indokolása alapján elérhető, hogy a felsőbb fórumokon egészen minimálisra csökkenjen a megváltoz­tatott határozatok számaránya és ezáltal természetes utón csökkenne a torvény által biztosított jogorvoslati lehetőségek igénybevétele. Az.önkormányzati elv előtérbe kerülése is ezt az igényt domborítja ki. . E folyamat elősegítése érdekében kívánatos, hogy az 1023/1967.Korm. ’ sz. határozat alapján történő hatóságpolitikai irányelvek kidolgozá­sa során a mérlegelés és méltányosság szemléletének egységes figye­lembevétele is történjék meg. A jogszabályalkalmazás merev szemlélete mellett foglalkozni kell az f engedékenység veszélyével is, amikor bizonyos ügyekben, illetve te­rületeken a jogszabályalkalmazó szervek nem lépnek fel kellő eréllyol Nem szereztek következetesen érvényt egyes jogszabályok rendelkezé­seinek, pld. a fásitott és.parkosított zöldterületek használatáról és védelméről szóló 6/1957*sz. tanácsi rendeletnek, a közterületek tisztántartása és a háziszemét kezelése tárgyában hatályban lévő ! rendeletnek, és a 3/196C,sz* cbtartásról szóló tanácsi rendeletnek, stb. Ilyen jelenség észlelhető továbbá a kereskedelemben, ahol az állampolgárok által elkövetett, néha csekély értéket képviselő’ lo­pások esetén szigorú szankciókat alkalmaznak a szabálysértési ható­ságok, ugyanakkor azonban a bolti dolgozók hasonló cselekményeit munkajogi szankciókkal egyáltalán nem, vagy elenyésző mértékben . sújtják. f - 11 -

Next

/
Thumbnails
Contents