1969. szeptember 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
23
- lo A koordinációs munkák súlypont-képzésétől megalapozottabb döntések és az eszközök hatékonyabb felhasználása várható. "/ Iparkitelepités Az ipar arányos területi fejlesztéséről, a kitclcpitési célkitűzések fokozott megvalósításának elősegítéséről és nz un.III. kategóriába sorolt vállalatok,szövetkezetek kitelepítésének határidejéről az elmúlt években a Gazdasági Bizottság több hat-'.rozatot hozott. A végrehajtás módját illetően a 3/1967.OT-PM.sz.együttes rendelet intézkedett, s ebben meghatárosásra kerültek azok a feladatok is, , amelyeket a Fővárosi Tanács Végrehajtó.Bizottságának kell ellátnia. A Gazdasági Bizottság összesen 1968/7o, évekre 25o millió Ft összegű un. iparkitclepitési alapot bocsáv ti c Fővárosi Tanács VB.rondol— kezesére. A felsorolt határozatok, illetőleg jogszabály alapján a Végrehajtó Bizottság 19ó9.évben c témával több alkalommal foglalkozott és megfelelő határozatokat hozott. Ezek alapján az iparkitulcpitési szerződések mogkütésre kerültek. , Az iparkitclepitési alap 197o. évi előirányzata lóg millió Ft,ennek felosztása a megkötött szerződések alapján történt. Az 197o. év folyamán a lo... ->8/1969.GB.sz. határozatban foglaltak alapján ellenőrizni kell \ kitclcpitési tevékenység végrehajtását,és elő ko*l 1—készíteni a negyedik ötéves tc-rv ipakitulépítéséit. Ennek --------s orán figyelemmel kell lenni arra, hogy időbclilog előbbre kerüljenek azok a vállalatok, amelyek kitelopiülé-se egészségügyi, városrendezési, stb. szempontok miatt elsődleges, és amelyeknél profil- megszünéssol, vagy profilrondezéssol a III. kategóriába sorolt telephelyek /gyáregységek/ felszámolhatók. Figyelemmel kell l*.nni továbbá a szénbányászat tervszerű termeléscsökkentésével kapcsolatban hozott 2 oo 7/1S69. sz .GB. határozatnak iparkitclepitési kérdésekkel foglal.* zó rendelkezési-*” amelyek végrehajtásáért részben a Fővárosi Tanács is folelős. Z3 i