1968. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
46
munkájának fejlődésére is. Eldönthetetlen volt hosszú ideig az a kérdés is, hogy csak a jogszabályban meghatározott betegség /fertőző, illetőleg fertőzésre gyanús betegség/ esetén van-e jog klilönszobára, vagy egyéb olyan súlyos betegség esetében is, amikor a beteg gyógyulása és a család, illetve az együttlakó személyek nyugalma érdekében a beteg elkülönített elhelyezésére van szükség. A birósági jogalkalmazás kimondotta, hogy lehetnek o- lyan esetek, amikor más betegség is indokolja a külön- szobában való elhelyezést. Az államigazgatási hatóságok a több Ítéletben kifejezésre jutott Ítélkezési gyakorlatot nem követik, a különszobára való jogosultságot csak a törvényben említett fertőző, illetőleg fertőzésre gyanús betegség, és ezen kivül az ideg- és elmebetegség esetére ismerik el. Az államigazgatási gyakorlat visszahatásaként jelentkezik, hogy egy ügyben a biróság sem találta a különszobára való jogosultságot megállapíthatónak mozgásszervi zavarokban, szenvedő személy részére azért, mert különszoba csak a törvényben említett fertőző betegség esetében jár. Nem volt egységes az Ítélkezési gyakorlat abban sem, hogy a szobaválasztási jog a társbérlőt meg- illeti-e. Hosszú ideig vitás volt mind az államigazgatási hatóságoknál, mind a bíróságoknál az a kérdés is, hogy melyik államigazgatási határozat valósit meg igény- bevételt. Ennek szabatos meghatározása viszont azért fontos, mert az állampolgárnak figyelmeztetést kell kapnia a bírósági ut lehetőségéről. Mind a várományi jogok kérdésében, mind a lakásigénybevételck egyéb kérdéseiben a problémák helyes megoldása utján az egységes gyakorlat kialakítása, * a szemlélet összehangolása hosszú évek munkája volt. így például az Ítélkezési gyakorlat is lépésről-lépésrc ismerte el azt az álláspontot, hogy lakásigénybcvétel- nek minősülhet és igy biróság előtt támadható meg a lakásügyi hatóságnak minden olyan határozata, intézkedése is, amellyel a lakásügyi hatóság a lakást /lakrészt/ 5 nem annak utalta ki, akinek a jogszabály értelmében ki kell utalni. Ezt a gyakorlatot az államigazgatási hatóságok magukévá tették, amiben hatékonyan közreműködtek a bíróság előtt képviseletet ellátó államigazgatási jogászok, A jogszabályok helyes értelmét kifejtő, iránymutató állásfoglalások osak bizonyos idő elteltével váltak általánosan követette. Egy ideig még akadtak jogértelmezési tételek figyelmen kivül hagyásával hozott igazgatási határozatok. Például a biróság az egyik^ Ítéletében 1962-bon mutatott rá arra, hogy igénybevételt jelent és igy keresettel támadható meg az az államigazgatási határozat, amely a lakásba szívességből I I I ' (,C ■
