1968. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
224
amelyet mi itt a rendelet módosításával kapcsolatban a t. Tanácsnak javasolunk. Természetesen itt nem szerepel az, ami benne van az eredeti levegőtisztasági rendeletben, hogy a végrehajtásának a lehetősége még nincs meg olyan mértékben, ahogy azt mi 1962-ben elfogadtuk. Nem tudom megigértni a t. Tanácsnak, hogy az autóbuszok által kibocsátott égéstermékek rohamosan megjavuljanak Budapesten, bár itt is óriási fejlődés van. Akik ezt a kérdést ismerik, tudják jól, hogy az uj autóbuszainkat már Buick motorral kapjuk, ahol a kipuffogó gáz már nem jelentkezik, de ez egy csepp a tengerben, mert az 1300 futó autóbuszból az idén még csak 95 darab és ebben még nem szerepelnek benne a Budapesten mozgó teherautók stb., bár az utóbbiak terén is megtörtént az a lépés, hogy az év végén már a rendőrség kesében lesznek* azok a műszerek, amelyekkel hathatósabban tudnak fellépni, bizonyítani tudják a levegő szennyezését. Talán rá tudjuk szőritani az üzembetartókat, hogy vigyázzanak. Sós György: Műszer nélkül is le tudjuk állitani a levegőszennyezést már holnap reggel, csak utasítás legyen rá. B a r t o s István: Javasolom, hogy Sós elvtárs ne az autóbuszokkal kezdje, hanem a teherautókkal, akkor majd az autóbuszok is megijednek. A teherautók többen vannak, légy olyan szives a levegőt szennyező teherautók ellen fellépni. A gáz használata szén helyett nagyon nagy lépés, csak a tanácstag elvtársak nem érzékelik eléggé. Régebben féltünk, H ■■ ......hogy a karácsonyi beiglisütéshez tudunk-e elegendő gázt biztosítani. Egy millió köbméter gázzal indultunk kínkeservesen és most tdi három millió köbméter felett vagyunk, áttérünk az 5000 kalóriás gázra, tehát egy sor intézkedés f , j 22h ; : : . - - - - - ■ ~ - -----------I- 113 -