1968. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

216

A Budafoki utón az épületek számozása nem megfeleli. Javasol­ja a kérdés megvizsgálását ós az átszámezás végrehajtását,.Javasolja a jelentés elkészítőinek a tanácsülés elismerését fejezze ki, Előadé a hozzászólásokra adott válaszában elmondja, hogy az előterjesztés kollektív munka eredménye. Azt kéri, hogy a Tanács által elfogadott költségvetés keretein belül a kerület problémáinak megoldásé, a lehetőséghez képest korábbi időpontban történjen, megköszöni azt a se- gitséget, amelyet a kerület a Fővárosi Tanácstél eddig is kapott, E sá­git ség mellett azonban a kerületi tanács is igyekszik minden olyan prob­lémát megoldani, amely a kerületben jelentkezik. Úgy gondolja, hogy a kerület eddigi fejlődésének áttekintése nagy segítséget nyújt abban, hogy a jövőre vonatkozóan a fejlesztési tervek valóban a legfontosabb feladatokat tartalmazzák, s azok reális alapokon nyugodjanak, A lakóház felújításokkal kapcsolatosan megjegyzi, hog~ ennek egyik oka a kivite- lező vállalatok elmaradása. Kéri, hogy a Fővárosi Tanács a Budafoki ut burkolatának elkészítésére vonatkozó határidő kérdésében az eooigitől eltérően döntsön ós tegye lehetővé a Budafoki ut minél előbbi rendbe­hozatalát, Indokoltnak tartja a Budafoki ut házszámezása helyzetének megvizsgálását. Elnök összefoglalójában elmondja, hegy az uj lakótelepek épí­tése a főváros egészének érdekét szolgálja, A XI, kerületi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága, a kerületi állandó bizottságok és a kerület társa­dalmi aktivistái a kerület fejlesztése, a kerületi problémák megoldása területén jó munkát végeztek, A hozzászólásokra adott válaszában kitér arra, hegy a közel jövőben várható a lakás kérdéssel összefüggő témák állata-! szinten történő megtárgyalása s ezért jelenleg ebben a témában határozat hozatalt nem javasol, A hozzászólók által felvetett kerületi problémák megoldása a kerület programjában szerepelnek, ezek megoldását a IV, ötéves terv programjának összeállításánál kell figyelembevenni. Nem tartja indokoltnak a Budafoki ut építésének neggyorsitására vonat­kozó határozat meghozatalát, mert erre anyagi fedezet nem áll rendelke­zésre, Javasolja azonban az érintett üzenek figyelmét felhívni arra,.hegy saját eszközeikkel is hozzájárulhatnak a Budafoki ut építé­séhez, Javasolja, hogy a XI, kerületi Tanácsnak a Tanács a végzett mun­káért fejezze ki köszönetét és elismerését, Mb i - 11 - I

Next

/
Thumbnails
Contents