1968. június 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
175
i tehát a kulturális ágazatnál a költségvetés emelkedése 20 millió forint, a kommunális ágazat támogatása a főváros részéről 30 millió forint, a kerületek esetében összesen jelentkezik 2 millió, teliát 32 millió forint, az egyéb ágazatoknál a főváros esetében 20, a kerületek esetében 11, tehát összesen 31 millió forintos előirányzat emelés történt. Ilyen ágazati előirányzat emelés mellett is a Fővárosi Tanács , rendelkezik ezidőszerint minte£y 62-63 millió forintos tara- talékkal, ez az összeg valamivel több mint 2 fo. k pénzügyminisztérium ajánlotta a tanácsoknak, hogy a tartalék értéke közelítse meg általában a 3 #-ot. Reméljük, hogy év YÚfáQ vécére a folyó évi gazdálkodás eredményeként ezt a 3 #-ot meg fogjuk közelíteni. Most ez a 63 millió forint gyakorlatilag a 2 $> feletti értéknek felel meg. Külön kell szólnom a kommunális ágazaton belül biztosított 32 millió forintról, amely elsősorban belvíz- és árvizvédelmi célobat szolgál és erről itt azért szólokj külön, mert ugyancsak az 1968. évi költségvetés tárgyalása során azok a peremkerületek, ahol ezek a belvízveszélyek voltak és vannak, ezt a kérdést a Végrehajtóbizottság figyelmébe ajánlót- ^ ták, ezeket a felszólalásokat figyelembe véve történt a budapesti partfalak erősítése és ennek a 32 millió forintos előirányzatnak a biztosítása. Szólnom kell arról, hogy 1968. január 1-ével árváltozások voltak. Ezek az árváltozások kisebb-nagyobb mértékben érintettek és érintik az 1968. évi költségvetést is. Az árváltozások végső summája ma már ismert, a pénzügyminisztérium e célra 166 millió forintot rendelkezésünkre bocsátott, ennek az összegnek a bontása a gazdálkodási volumenekkel egyenes arányban most van folyamatban, rövidesen a kerületek, a ;. • ; _____________________________ais