1968. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
252
\ ~~ ■ " ~ ” ’t -49^~ a szakosított osztályok szervezése és fejlesztése te- kitat kintetében Oktatási Osztályunk hosszú évekre szóló programot dolgozott ki, ahol a reális lehetőségek oldaláról felmérték a szakosított osztályok helyzetét, számát, hogy ott a lehetőségeket hogyan lehet növelni és fokozni. A VB ez év második felében tűzi napirendre a gyerekeknek két és féléves korukban az óvodába való bekerülésével ösz- szefüggő kérdéseket és akkor fog megfelelő határozatokat hozni. Azzal nem értek egyet, hogy a Tanács állástfoglaljón az osztályfőnökök óraszámának csökkentésében. Egyrészt mert csökkenteni kell az egy tanulócsoportra jutó, az egy pedagógusra, az egy tanteremre, az egy napköziotthonos csoportra jutó gyerekek számát. És ez mind azt jelenti, hogy pedagógus-hiány fog jelentkezni. I Azután kimondani azt, hogy valakinek a megterhelését csak akkor lehet csökkenteni, ha meg tudom mondani ugyanakkor azt is, hogy azt ki fogja átvenni. Tehát jelen helyzetben ennek megoldását nem érzem reálisnak. Ezért nem tudom • javasolni, hogy az Oktatási Osztály ennek vizsgálatával foglalkozzék. A VB felhatalmazott arra, hogy tegyek olyan javaslatot, hogy a Tanácsülés a II. kerület által készített je- ^ lenfcésért, a mögötte meghúzódó munkáért, a II. kerületi ta/ nácsnak, vezetőinek, oktatási apparátusának és pedagógusainak elismerését, köszönetét fejezze ki, az elvégzett jó munkáért. (Taps). \ íW