1968. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

248

máshoz, x gondolok az apróbb magatartásbeli hibákra, a helyes szokások kialakítására. Nagyszerű gyermekeknél tapasztaljuk, hogy nem tudnál: köszönni, viselkedni, öltözködni, nem tudnak olyan dolgokat, amelyekből azért egy ember egész személyisége kialakul. Ezeknek az apró, mindennapi nevelési hiányosságok megszüntetése elsősorban a család kötelessége, ugyanakkor uj szokások, uj magatartás van kifejlődőben, ezeket is ki kell alakítani és mindez csak úgy lehetséges, ha az iskola és a család összekapcsolódik, ha egyetért, ha kicseréli gondolatait. Sokszor félvetik a kérdést, hogy ki nyer az iskola és a család kapcsolatából az iskola-e vagy a család. Én azt mondom, hogy mind a kettő, mert a család nagyon ujtipusu gondokkal küzd, az anyag említi, hogy diák és tanár közt uj viszony alakul ki, de szülő és gyermek közt is és sok család nem tud ezzel a feladattal megbirkózni, nem tudja kézbentartani, formálni gyermekét, mert meglepő számára ez az uj viszony. Ebben a tekintetben a szülő az iskolától komoly pedagógiai tanácsokat is kaphat, de vajon tudnak-e a mi iskoláink igazán fejlődni, igazán kibontakozni a társadalom segítsége nélkül, tudnak-e szocialista iskolákká válni és igy még tovább jutni. Azt hiszem, hogy nem, ha a szülőt úgy értékeljük, mint ahogy ez elterjedt, hogy ott áll a pozitiv iskola és a negativ család. Az iskolának támaszkodnia kell a pozitiv, x)É haladó családokra, axra a szülői munkaközösségre, ahol a hangadó a pozitiv szülő, csal: meg kell szólaltatni. Fel kell tárni azt a nagy tartalékot, amely a világnézeti vagy más nevelés szempontjából a szülők egymásra való hatásában rejlik. Mi ezt a lehetőséget korántsem használtuk ki.

\ - 89/b - 90 v