1967. május 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

163

adjon jelentést a Tanácsnak az V. és VIII. kér. Tanács VB. kibő­vített pénzügyi gazdálkodásáról. Elnök: Válaszában egyetért azzal, hogy a Végrehajtóbizottság az augusztusi tanácsülésen adjon tájékoz­tatást a jelölőgyüléseken elhangzott panaszok és közérdekű be­jelentések intézéséről. A gazdasági irányítás uj rendszerének bevezetésével kapcsolatos feladatok megtárgyalását az októberi tanácsülésre javasolja azzal, hogy az októberi tanácsülésre ter­vezett "A budapesti tanácsok és népi ellenőrzési bizottságok kap­csolata, az ellenőrzések tapasztalatai” c. napirendi pont az augusztusi tanácsülésre kerüljön át. A fővárosban folyó anyavéde­lem tárgyalását a bölcsödéi helyzet felmérésével együtemben a december 2o—i VB. ülésre javasolja. Nem tartja időszerűnek, hogy az Állandó Bizottságok ez évben akár a Végrehajtóbizottság, akar a tanácsülés előtt külön is beszámoljanak, mivel az augusztusi tanácsülés elé kerülő irányelvek foglalkoznak ezzel a témával és az 1968. I. félévi munkatervben már az Állandó Bizottságok is szerepet kapnak. A lakásigénylés és elosztás módósitása kérdésé­ben a Végrehajtóbizottságnak javaslatait az ^itésügyi és Város­fejlesztési Minisztériumhoz kell eljuttatnia, nem lenne helyes ha a Tanács előzetesen elkötelezné magát, a Végrehajtóbizottság e kérdésben kellő időben tájékoztatni fogja a Tanácsot. A demog­ráfiai elemzés elkészítésével egyetért, javasolja azonban, hogy ezt a napirendi pontot 1968. I. félévében tárgyalja a Tanács. A beruházások és felújítások 1967* I* félévi teljesítéséről szóló jelentés korábbi időpontban történő tárgyalásával és az V. és a VIII. kér. Tanács VB. kibővített pénzügyi gazdálkodásáról szóló jelentésnek a tanácsülés elé terjesztésével nem ért egyet. Határozat a Tanács 23. a Fővárosi Tanács és Végrehajtóbizottsága munkatervét az 1967. december 31-ig terjedő időszakra - az elnöki összefoglalóban elhangzott módósitásókkal - megállapítja /egy szavazat ellenében/. Szünet. Elnök bejelenti, hogy az 1957. évi VII.tv. 15«§-a értelmében a Népi Ellenőrzési Bizottság elnökének, elnök­helyetteseinek és tagjainak megválasztásuk után az őket megválasztó államhatalmi szerv előtt esküt kell tenniök. A Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, dr. Mulató János, általános elnökhelyettese Zara László, elnök- helyettese dr. Mohácsi István, és tagjai közül Bencze Artúr. , Bubla Gyula, Czinege Antal, Grőgitz Antal, Kovács Béla, Tuti Ernő és Sinka János az esküt leteszik. ti- 6 -

Next

/
Thumbnails
Contents