1967. január 13. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
39
Az 1**67. évi KA terv szerves részét képezi a községfejlesztési alap harmadik ötéves tervének. E pénzügyi forrás központi-kerületi bévé- tel-it és szakigazgatási szervenként meghatározott kiadási előirányzatait a Fővárosi Tanács f. évi október 28-i ülésén jóváhagyta. A jóváhagyott kiadási előirányzatok éves ütemezést nem tartalmaztak. Ei;'«£ következtében - amennyiben az, a feladatok megvalósítása érdekében feltétlenül szükséges- a szekigazgetási szervek a teljes előirányzat éves átlagától kismértékben eltérhetnek. Az éves átlagtól való eltérés mértékét az előző évek pénzmaradványa és a bevételek alakulása, indokoltságát pedig az egyes feladatoknak a tervezettnél gyorsabb iitemii befejezése határozzák meg. A harmadik ötéves KA terv ágazati arányainak kialakításához az OT és a PM, valamint az ATT Tanácsszervek osztálya ajánlásokat adtak. Ennek, valamint a 2I/I964. sz. kormányrendelet )0. § /2/ bekezdése alapján történt felü 1 vizsg lat ajánlásainak figyelembevételével a kerületi tanácsok korábbi javaslataikat átdolgozták, több esetben módosították az ut, a közművesités, az egészségügyi és szociális fejlesztések javára. Az előirányzatnövelések fedezete a más ágazatokról történt átcsoporto- sitás és a várható többletbevétel. f Az említettek alapján módositott arányok az 19&7. ®vi tervben nem vál- , toztak lényegesen, legfeljebb kisebb előirányzati eltérések formájában. Ezeket, a rendelkezésre álló kivitelezői kapacitással összhangba hozott szükségszerű változtatások okozták. A központi szakigazgatási szervek - előirányzataikból - a lekótelep- szeriien épülő társasházek közmiivesitési és egyéb járulékos feladataira , mintegy 17,0 millió forintot irányoztak elő. _____________________________________________________m- 23 -