1966. október 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
211
- 44 P tó' r ség jelenlegi kapacitását, valamint a KÖfA-ból erre a célra évente rendelkezésre álló összegeket, csak 5-6 kilométernyi sóderes utat tudunk épiteni, ami azt jelenti, hogy több mint 30 év kell az útvonalak sóderozásához. Kérjük, hogy ezen a téren több segítséget adjon a Fővárosi Tanács a külső kerületeknek, mert ez nem csak a XX. kerület problémája. Jó lenne nagyobb anyagi támogatás a kirendeltségek részére, hogy ne 30 év múlva legyenek legalább ilyen minőségű útjaink, hanem gyorsabban. Abban a remójiyben, hogy észrevételünket a Fővárosi x Tanács figyelembe fogja venni a lehetőségekhez képest, a XX. kerületi tanácstagok megbízásából az ötéves terv javaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. Y a s a 8 Béla: T. Tanács! A VIII. kerületi tanácstagokkal megtárgyaltuk a Budapest Főváros Tanácsa által beterjesztett harmadik ötéves tervet. Megállapítottuk, hogy a múlt évben I beterjesztett harmadik ötéves tervjavaslattal együtt egy igen gondosan elkészített, mondhatnánk véglegesen formába öntött tervet tanulmányoztunk. l Tisztában vagyunk azzal, hogy1 egy terv összeállításánál nen lehet minden téren jelentkező igénynek eleget tenni, mert anyagi eszközeink vé#gesek és rendkívül nehéz a fellépő követelményeknek - 1 egyenek azok szociális, egészség- ügyi, lakás vagy oktatásügyi jlínyek - eleget tenni. Ezek figyelembevétele után szükségesnek látjuk felhívni a t. 1 Tanács figyelmét olyan tényekre, amelyekre a terv készítésekor nem gondoltak, de nem is gondolhattak, mert ezek ősz■ m ü . ^ I ____________ ' '