1966. április 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

9

í 2./ A napközis munka tartalmi színvonala az utóbbi 2 évben gyengült. Megnövekedett a fluktuáció a napközis neve­lők körében. Gyakori eset, hogy n.-.pköziotthoni munkára gyengébb nevelőket állítanak. Ezek a nevelők nem is­merik a napközi munkával kapcsolatos elméleti és gyakorlati tennivalókat és módszereket, fegyelmezési készségük sem megfelelő. Jószándékuk ellenére sem tudják lekötni megfelelő foglalkozásokkal a gyerme­keket. Ezért, a szülők, mivel nem látják biztosított­nak gyermekeik rendszeres és főleg eredményes fog­lalkoztatását - kiíratják gyermekeiket a napközikből. Pl. a IV.kér. központi napközi létszáma a férőhelyek közel felére csökkent. Ugyanakkor a hasonló szerve­zésű VII.kér, központi napközi létszáma - ahol kisebb volt a nevelők fluktuációja - nem csökkent. 3./ Az okok között szerepel az is, hogy az un."problémás", nehezen nevelhető gyermekeket gyakran eltanácsolják, vr.gy nem is veszik fel a napközibe. Ezt főleg azoknál a nevelőknél tapasztalJák, akik a nevelési feladatok könnyebbik oldalát keresik. Ezeknek a tanulóknak a száma fővárosi vonatkozásban jelentős. Közülök sokan az utcán csavarognak, készületlenül mennek iskolába, előbb-utóbb megbuknak, kimaradnak az iskolából anél­kül, hogy általános iskolai tanulmányaikat befejez­ték volna. Sajnos sem az iskola igazgatói, sem a kerületi tanácsok oktatási osztályai nem kisérik figyelemmel kellőképen ezeket a problémákat. A Tanács határozata végrehajtásának érdekében a VB. oktatási osztálya márciusban uta.sltást a.d ki a kerü­leti gyámhat óságoknak az 5/1963. M.M.sz. rendelet 2.§, e./ pontja alkalmazására. Ezzel a gyámhatóságok jogi lehetőséget kapnak arra, hogy a nehezen nevelhető gyermekek esetében a szülőket arra. kötelezzék, gyer­mekeiket napközi otthonba Írassák be. | I *^ * § ^ B — I

Next

/
Thumbnails
Contents