1965. november 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

262

tarlés István véleménye szerint indokéit, hogy a tanács megtárgyalja- egy leér illet jelentését, a cél az, hegy a jövőben ujabb éa ujabb kerü­letek adjanak számét a tanács előtt problémáikról, őzen a téren az elaő lépést a VlII.kerület tette meg, és mindig elismerés illeti azt, aki az első lépé3t meg meri tenni. A jelentésben as emberek tömegének a munkája, gondolata van benne. Ilyen jelentes elkészítése nehezebb, mint bizonyoa témakörre leszűkített jelentése, ilyen jelentés nyomán- nem lőhet elyan határezatet hezni, amellyel a kerület élete egy csa­pásra ugrásszerűen fejlődne. Álláspontja szerint indokolt o, 7111 • kerületi tanács felvetés#, molybon a költségvetés területén nagyobb önállóságot kér és ennek birtokában igazolja azt, hegy milyen rejtett szellemi és fizikai erővel rendelkezik. Véleménye szerint a VIII. kerület, de bármely kerület jelentése is hasonló problémákat vetne- fel, mert tipikusan budapesti kerületi problémákat tár fel, legfel­jebb abban uj, hogy mit tett a hibák kiküszöbölése érdekében. A VIII. kerület szervesen fejlődött együtt Budapesttel, külsőségeiben az em­berek életkörülményeiben is rendkívül hasonló a VI.kerülethez. A VlII.kerület 1945 előtt a munkásmozgalom egyik fellegvára volt,ezért lehet ott sok társadalmi munkaerőt mozgósítani. Mértéktartónak minő­siti a jelentést abbéi a szempontból, hogy egy ser olyan kerületi gemdst, vagy prsblémát, amivel a +?náoa elé jöhetett valna, nem vetett fel. Kifogásolja, hegy a jelentés a fővárosi tanács apparátusáról- sem kritikai szellemben nyilatkozik. A jelenlegi helyzetben megfon­tolandónak tartja azt, hegy lakáshiány van és elyan lakáaekat bont­sanak le, amelyek 4-5 évig még lakhatók. Amikor a gazdasági erő le­hetővé teazi a nagyobbszámú bontást, akkor ez lehetséges lesz, de addig a szanálást minimálisra kell csökkenteni. Véleménye szerint a - kerületi tanács apparátusának magatartásában,munkájában, ügyintézésé­ben jelentős fejlődés tapasztalható. Nehéz munkaterület ez, mert az emberekkel való foglalkozás a legnehezebb. A VIII.kerületben jé káder­munka folyik, ez eredményezi azt, hegy egyre kevesebb panasz fut be és ez asm minden esetben indokolt. Előadó a hozzászólásokra adott válaszában kifejti, hogy mogtisztelteiésnek tartják azt, hegy munkájukról a fővárosi tanács­nak beszámolhattak, mart először fércül elő, hegy ogy választott s szerv felettes választott szervének czámel be. ügy mutatták be vég­zett munkájukat, hogy az egyben magában foglalja Budapest több régi kerületének legfőbb problémáit is. A tömegkapcsolatok terén r. jogsa- igényeket elismeri!;,de megmagyarázzák, hogy ma a népgazdaság helyze­te több igény megoldását nem teszi lohotővé. Véleménye szerint a helyi iaháoaeknál az állampolgárok a demokratizmus iskoláját járják, a tanácstagok egyes jogos kérdésekben nagy nyemásrak vannak kitéve. > Felveti, hegy egyes elavult jogszabályok is akadályai a munkának. Fagyon megf enteíanaónak tartja azt a kérdést, hogy a twiáoeapparátue létszáma tovább csökkenjen, mert a hatáskörök nagymértékben növeked­tek és további növekedés várható. Az államigazgatási apparátustól ~ ■lvárják, hogy szocialista módszerekkel dolgozzanak, tüzetesen vizs­gáljanak mog minden ügyet döntés előtt. A tanács apparátus múltbeli létszámcsökkentése miatt kényszerítve voltai: a társadalmi munkások ssémánsk a növelésére. Befejezésül felveti, hogy a szanálás mértéke felett hosszú ideje vita folyik, az épületek állaga azonban ez idő alatt is romlott. A VIII.kerületiek is büszkék az uj lakótelepekre, azonban a roasz lakások miatt több uj lakásra volna szükségük. j ______VT_____ ■ - ■ — — - — ' — - ————— -,... . .. J » - 5 “

Next

/
Thumbnails
Contents