1965. szeptember 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
93
F I L I - 3o/t. i azért, hog^ családiházat építsen? Nem marasztalható el, hanem dicsérendő, különösen azzal ■&-kollagával szemben, aki mé0 na yotb jövedelem mellett is ingyenes állami lakásr- tart igényt. Elhatározásunk tehát, hogy erkölcsileg és anyagilag minden eszközzel támogatjuk az elkövetkező években a lakosoknak azt a törekvését, hogy családi vagy társasházat építsenek. Megállapítottuk a II. ötéves terv tapasztalatai alapján, hogy a felszVeltség tekintetében az előirányzatokat túlteljesítettük. A túlteljesítés értendő a beépített konyhára, a beépített bútorra és arra, hogy kevesebb u.n. Cs-lakás épült, mint amennyit a II. ötéves terv indulásakor terveztünk. Felvetődik azonban itt egy gondolat. Az, aki uj lakáshoz jut, havi 18.5o forintot fizet a beépített konyhabútorért és a beépített szekrényekért. Azok újraelőállítási értéke pedig 7.000 forint. Ha tehát indokolt,- ós 'f indokol*' - hogy beépített bútorok legyenek, akkor ebből a 7.000 forinttól adódó terheket úgy háritsuk-e át a lakókra, hogy azok 35 év alatt fizessék meg a beépített bútorok árát, vagy pedig sokkal rö- videbt idő alatt? ín azt mondom, hogy sokkal rövidebb idő alatt, mert vagy az történik, hogy beköltözik valaki, nem kap beépített konyhabútort és akkor venni kénytelen, mert nem volt konyhabútora, ► vagy pedig volt, de beköltözött ilyen lakásba és akkor eladja saját tutorát. Világos tehát, hogyjetben a tekintetben egy kicsit rugalmasattaknak, kezdeményezőbbnek, bátrabbnak kell lennünk. Megállapítottuk, hogy a II. ötéves terv idején felépített lakások 57 /-a készült el korszerű technológiával. Ez az 1® javulni *og a továbbiakban azért, mert 1965 végén negkez— I ^ I