1965. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

167

' — . —_______ y )- 39 ­pest idegenforgalmi és kereskedelmi /kiskereskedelmi/ fő­központjának. Az ilyen jellegű fejlődést elősegítené elsősorban a Duna- partnak szállodával, illetve szállodákkal való beépítése, a dunaparti park fejlesztése, az üzletutcák hálózatának növelése, ill. kiegészítése, a területen vendéglátó, szó­rakoztató ipari létesítmények elhelyezése. Alapvetően fon­tosnak tűnik egy, a legfontosabb idegenforgalmi szervező létesítményeket: idegenforgalmi irodákat, továbbá idegen- forgalom céljára szánt üzleteket, áruházakat, forgalmi lé­tesítményeket /MALÉV, taxiállomás, stb./ magábanfoglaló terület kialakítása. Ennek megfelelő helye lehetne a két tervezett földalatti vasútvonal metszésében fekvő Deák tér környéke, annál is inkább, mert a meglevő autóbusz- pályaudvar a jövőben az idegenforgalmi igények szempontjá­ból fontos reprezentatív távolsági autóbuszok végállomása lesz. Ez a terület egyben az, ahol - a Tanács körút men­tén kiépítendő Tanacsházával együtt - Budapesten egyedül­álló lehetőség adódik nagyarányú, korszerű városépítési együttes létrehozására. ♦ A Belvárosnak a Kossuth Lajos utcától délre eső része, bár zömében lakóházakkal beépített, az itt elnelyezkedő, ill. az ezzel a területtel határos művelődési és felsőoktatási ’ intézmények révén a főváros központi jellegű kulturális és művelődési központjának tekinthető. Ez a szerepkör azonban, mint említettük, megoszlik Budapest városközpontjával fog­lalkozó fejezetben említett egyéb területek: a Népköztársa­ság útja - Dózsa György ut környéke, a Palota és környeze­te, a város egyéb területein elhelyezkedő felsőoktatási területek és a Belváros között. A Belváros déli részének fejlesztése elsősorban felsőok­tatási szerepkörének rendezését, diákszállók építését, a forgalmi hiányosságok megszüntetését igényli. A Dunapart menti rendezetlen városkép megoldása, az épületek viszony­^ _______________________________

Next

/
Thumbnails
Contents