1964. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

367

f w Á*apií!nd Az egészaégügyi állmatf bizottság Taigámléja végzett munkájáról. Előadó: Takó József. Hozzászólók: Miklós Jánee, Varga Gyula,Fái Boris. Előadó szóbeli kiegészítése után Miklós János annak a véleményének ad kifejezést, foglalkozni kell azzal is, hogyan „ eazlik meg az orvosok megterhelése az egyes kerületek között.A statisz­tikai adatok vizsgálatié alapján megállapítható, hegy némelyik rende-.. lőben egy betegre kétszer annyi idő jut, mint a másik kerületi rende­lőben. Meg kell tehát vizsgálni, hogyan lehet az óraszámokat kiegyenlí­teni. Varga Gyula a jelentéssel egyetért, ie hiányolja, hegy nem tük­röződik boltié a betegek véleménye.Az orvosi rendtartás megalkotása aekmindenben segített, probléma azonban még ma is a borravaló-rendszer. Nem az a helyzet, hegy az erves kéri a borravalót, hanem a beteg szé­gyenkezik, ha nem tud adni. Megítélése szerint itt van tennivalója.az állandó bizettságnak.Ezután rámutat, hegy a Dézsa György-uten több- millió forintos költséggel létrehozott Gyógyászati Segédeszközök Gyárá­ban a betegekkel való bánásmód egyes esetekben kritikán aluli. Az itt. készült gyógyászati segédeszközöknek egy része hasznavehetetlen. A be­tegek hetekig, vagy hónapokig várnak, utána járnak ezeknek az eszkö­zöknek ée végezetül esetleg saját számlájukra kell azokat megcsinál- tatniek és utána borravalót adnak az ervoei műszerésznek. Utal ez­után arra, kegy az ervesoknak igen nagy adminisztráaiót kell folytatni, ami végezetül is elvonja tkot a gyógyító tevékenységtől. Befejezésül 1 kéri, hegy a XlV.kerületben másfél éve húzódó tüdőbeteggendezó intézet. megépítését tegyék végre lehetővé. Fái Boris az egyet állandó bizottsá­gok egymás közötti jé működésének szükségességét hangoztatja. lltadé válasza után elnök indítványozza a jelen­tésnek a szóbeli kiegészítő referátumnak, valamint a kérdésekre adott válasznak az elfogadását. Határozat: 106 A Tanács az egészségügyi állandó bizottság vég­zett munkájáról zzőlő beszámolót elfogadja. i i I MJ ' TO _______IJ ■ ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- _ r- 16 ­> ^-------------------

Next

/
Thumbnails
Contents