1964. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

363

- 12 ­i i második fúrás a Rákospatak és az Egresey-ut találkozásánál, Yalészinü, f Hogy oz a két fúrás nemosak tudományos kérdéseket fog tisztázni,hanem egyben szolgálja azt a régi vágyat is, hegy a fürdési lehetőségeket ás a rendelkezésre álló vizmennyiséget ^Titsék, Örvös János szintén * gyógyfürdők jelentőségével foglalkozik. Mivel a külföldiek mozgás­szervi megbotegodésének kozoléséro csak az említett kevés hely áll rendelkezésre, jőnak látná, ha bizonyos pénzügyi átcsoportosításokkal, valamiféle ideiglenes megoldást lehetne találni. Idegenforgalmi szem­pontból hasznosíthatók volnának barlangjaink is. Sár a hazánkban járt külföldiek száma jelentősen omolkedott az 1963»óvben, de ezen belül igen kevéssé emelkedett a nyugati országok látogatóinak a száma, meg koll tehát a külföldi propagandát javitani. Nagyjelentőségűnek tartja az idegenforgalmi állandó bizottság jelentését abból a szempontból is, hogy tanáosülési határozatot kér az idegenforgalom társadalmi meg­segítése formáinak és módszereinek a kidolgozására,Javasolja, hogy valamennyi kerületben alakítsanak idegenforgalmi albizottságot, amely kapcsolatot tartana majd a fővárosi idogenforgalmi állandó bizottság­gal. Iosoi Gyula javasolja, vizsgálja meg a végrohajtóbizottság,hogy a csepeli liadunaág partját camping létesítése szempontjából a távlati tarvokben nem valna-a érdemes figyelembe vonni. Érdemes volna foglal­kozni a csepeli stranddal, amelynek jódoo,kénes tartalmú gyógyvize van, a gyógymedence azonban kicsi és csak nyáron van üzemben. Télen a gyógyvizet beengedik a kio-Dunábt, Célszerű lenne a medencét növelni, fedetté tenni, hogy télen is használható legyen és a betegek akkor is gyógyulhassanak benne, A bővítés lehetőségei adottal: és a camping \ tábort ia ide lehetne helyezni, mert oz a rész közmüvesitett, Remépyi Sándor a margitszigeti Szabadtéri Szinpad rendbehozatalával foglal­kozik, Ezt feltétlenül működtetni kell, mert a nagyszerű magyar népi müvéazot őa a szép zonakarok alkalmasak jő müstrsk összeállítására, lár az idegenforgalom jobbá tétele érdekében sokminden történt,mégis t megemlíti, hogy nem megfelelőek a pénzváltó-halyak. Ezen tulmenőon „ a váréi azólén,a legfontosabb útvonalakon, olyan aligazitő pavillene-. kát kellene felállítani, amelyek összeköttetésben vannak az IlUSz köz­pontjával, ahol nyelvtudással biró emberek fogadják az idegeneket és. ahol megvan a pénzváltási és a szállodai beutalási lehetőség is. Fon­tos továbbá, hogy a főváros tiszta legyen, A szállodáknak olyan ne­vet kellene adni, amit a külföldiek ii Id tudnak mondani. Mászáros Imre esatlakezik ahhoz az elképzeléshez, hegy nyáron jobban ki kellene \ I 1

Next

/
Thumbnails
Contents