1964. december 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

344

válaszolt nekünk, hogy nem ért egyet ezzel a javaslattal, viszont semmi kifogása sincs, ha az 500 forintot megszoroz­zuk 12—vei, az 6000 forint és ezt a 6000 forintot nem 12 hónap alatt keresi meg az illető, hanem esetleg 8-900 vagy 1200 forintos egész havi alkalmazást adónk a nyugdíjasok részére. Ez is előrelépést jelent a tegnapi helyzethez ké­pest, /Közbeszólás: Ezt eddig is megcsinálhatták!/ De nem csináltuk. Egyébként ha a munkaközvetítőben jelentkezik egy nyugdíjas, azt, különösen ha szakmunkás, a Házkezelési Igazgatóság feltétlenül felveszi, de mind kevésbé lehet találkozni azzal, ami 2-3 évvel ezelőtt jónéhányszór előfor­dult a VI, meg a VII, kerületben is, hogy - bocsánat a kifejezésért, tisztes szakmákat említek — egy nyugdíjas postafőtiszt vagy egy bőrnagykereskedő vállalt munkát a HKI-nál, Ami Lajtai elvtárs megjegyzését illeti, hogy a lakosság türelmetlen, ezt mindannyian tudjuk, akik szorgalmasan ► vagy kevésbé szorgalmasan látogatjuk a kerületi tanácstagi beszámolókat, tudjuk, hogy három probléma közül az első a házkezelés, úgyhogy a tanácsot nem kell arról meggyőzni, hogy a lakosság türelmetlen. Ezt tudjuk, kedves Lajtai elvtárs, minden kerületben igy van, nem csak a IV. kerület­ben, 1964-ben 120 millió forinttal csökkent a hitelkeretünk, ezt minden kerület megérezte, kivéve a IV, kerületet, mert ott tartottuk a szintet. Nem tudom tehát, hogy a többi I 21 kerület vezető ejtvtársai mit szólnak ahhoz, hogy a | \ IV, kerület ezek után igy veti fel a problémát. Ettől füg­0 getlenül igazuk van az elvtársaknák, rendkívül elhanyagolt i — --------------------------------------­\ - 164 -

Next

/
Thumbnails
Contents