1964. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
111
I------------ Ilii 1,1 ■ I ^ zzel a határozattal akkor valamennyien meg voltunk elégedve. Most azontan átolvasva Pesta elvtárs előterjesztését, azt találtam, hogy a 29 oldalas előterjesztésten az alkoholizmus kérdésére csak félcldal jutott. Igaz, hogy Pesta elvtárs mai szóbeli előterjesztésében értékes adatokkal kiegészítette, mégis az az érzésem, hogy mivel az alkoholizmus nemcsak egészség- ügyi, hanem társadalompolitikai, kriminalisztikai, kulturális, népgazdasági és még sok egyéb vonatkozású kérdés is, nem volna helyes a mai egészségügyi tárgyú ülésen minden részletében tárgyal ni. Nem is volna lehetséges, hiszen akkor nagyon eltorzítaná a képet és fontos kérdésekre kevés idő jutna. Ezt nemcsak magamnak mondom, hanea annak a néhány tanácstagtársamnak is, akinek ez a kérdés szívügye. A mai tanácsülésen mégis csak az egészségügyi vonatkozásokkal foglalkozzunk, de kifejezést adok annak a reményemnek, hogy a VB alkalcat talál majd arra, hogy az alkoholizál nus kérdésével is minden vonatkozásban behatóan foglalkozzék. Ami a kérdés egészségügyi vonatkozását illeti: az te a néhány rövid mondat, amely a jelentésben erről szól, képet ad arról, hogy a főváros egészségügyi apparátusa milyen derekas munkát végzett ezen a téren. A maga lehetőségei szerint megtette a maga kötelességét. Hiányzik azontan a jelentéstől annak hangsúlyozása, hogy ez a tevékenység még egészségügyi vonatkozásban sem ki- •*'»* elégítő, mert valamennyi ideggyógyász és az erre vonatkozó szaktudomány megállapítása szerint az alkoholizmus olyan betegség, amelynek gyógyítása hosszú időt igényel, ambulánskezelés utján teljes gyógyulást csak nagyon kevés esetben lehet elérni. 4ár pedig egészségügyi apparátusunknak csak ambuláns rendelőintézetei vannak az alkoholizmus gyógyitásáro. A hiányosság azután több vonatkozásban érvényesül. így atban, hogy az ambulánskezelés szükségszerűen rövid: 3-4r hét.. Az alkoholizmus gyógyítására pedig 3-6 hónap, néha 1 év kell, amelynek nagyrészét kórházban kell tölteni. Amikor az Egészségügyi Minisztérium 1962-ben a 18. sz. tvr- re hivatkozva elrendelte a kényszerelvonás bevezetését, maga is tisztában volt ezzel. Nem volt azonban lehetőség arra, hogy minden korlátozás nélkül lehetőséget adjon a súlyosabb betegeknek záft intézetten valő kényszergyógykezelésére, mert nem volt ellendő ágy erre a célra. Ezért csak ambuláns kezelésre korlátozta az elvonó Kezelést. A tapasztalat azontan azt mutatja, hogy 1 év alatt Jánéhányezer ilyen beutalás történt, de csak egy elenyéaz* részük A /A A i
