1964. március 17. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
194
Hogy várhatjuk ettől a szakipari vállalattól, hogy ezeknek az igényeknek elget tegyen és teljesítse tervét?!Ismereteim szerint egyébként nem is teljesítette tervét. Az hiszem, hogy az írásos anyagban is szerepel. Ezzel összef üggésben felmerül egy kérdés: hogy ez a vállalat 2oo forint értékig vásárolhat kiskereskedelmi üzletekben a lakosság részére rendelkezésre álló készletekből ilyen vagy amolyan berendezési-felszerelési tárgyakat. Egyáltalán meggondolásra késztet ez a koncepció annál is inkább, mert bizonyos fellazítás történt ebben a tekintetben. Ezt a 2oo forintot lehetőséget most már as összes telephelyre is kiterjesztették, de meggondolandó, hogy helyes-e ez a kortíaukció, amikor ez a vállalat a lakosság részére dolgozik és azokat a berendezési tárgyakat, amelyeket megvesz, nyilvánvalóan a lakosságnak veszi meg, tehát vagy biztosítsuk a megfelelő ellátást, vagy ha a fejlesztés igy nem oldható meg, akkor felmerül az a kérdés, hogy megfontolás tárgyává kell tenni, hogy szabadon vásárolhasson a kiskereskedelemben, mert a lakosságnak vásárol, legalább úgy, mint ebben az esetben is a magánszektor, amely minden korlátozás nélkül megkapja azt a be- . rendezési tárgyat, amelyet az üzletekben egyébként meg lehet kapni . i ügy gondolom, hogy szükséges volna az illetékeseknek felülvizsgálni ezt a koncepciót. Bgy másik probléma, amely * nehezíti az iparpolitikai tervek teljesítését, ill. kiszélesítését, a vállalatok szálli- ► tóeszköz hiánya. A tervek^ egy ébkónt helyesen^éveken keresztül növelik a feladatokat, szélesedik az üzlethálózat területe és száma, ugyanakkor ezzel közel arányosan sem fejlődik a vállalatok szál- litóparkja. Csak egy vállalatról kívánok 3zólni, a Patyolatról. A Patyolatot itt is és másutt is sokat szidták és szidják, feltehetőleg még fogják is szidni részben joggal, rész- f ben jogtalanul. Engedjék meg azonban, hogy elmondjam ezzel kapcsolatban, hogyan is áll a Patyolat Vállalat szállító kapacitásban. Yan 33 gépkocsija, amelynek műszaki állapota 4o >'-os. Ezek a kocsik eredetileg is régi, használt kocsik voltak, amelyeket könyv- jóváirással vagy egyébként kapott a Patyolat. Egy kocsira évente átlag 5o.ooo forint jaeitáoi költséget fordit. 1962-63-fcan leadott i- 52 ”""""™^————i——