1963. december 20. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
229
A napirend 6*/ tárgya: A főváros közoktatásügyének helyzete és a fejlesztéssel kapcsolatos 'feladatok* Előadó: ir*Gyalmos János. Hozzászólók: Kaján László, Tátrai Ferenc, Verba Attiláné, Kocsis János, Gyönyör Béláné, Hantos János, Sós Gáborné, Szegedi Ferenc, Tekauer Petemé, Előadó szóbeli kiegészítő referátuma után Kaján László javasolja, vizsgálja még a végrehajtóbizottság annak aTTélie- tésé ét, ho y elsősorban a középfoicu oktatás, valamint a felnőtt oktatás tudományosabb alapú távlati tervezésének megalapozására meg- bizhatna-e közgazdászokból, szociológiával foglalkozó kutatókból és pedagógusokból álló csoportot annak érdekében, hogy másfél-két év munkája alapján dolgozzon ki terv-tanulmányt és oltemativ javaslatokat. Javasolja továbbá, hogy a határozati javaslat 3*/ pontjában ne ragaszkedjanak az abban feltüntetett, de ner. bizonyított Mutatókhoz* Továbbiakban a pedagógus-ellátottság kérdésével fo lal- kozik* Az országosan érezhető pedagógus-hiány és az érvényben lévő munkaerd normák nem tették lehetővé, hogy a főváros a pedagógus hiányen enyhítsen. Feltétlenül szükséges, hegy - a most már rendelkezésre álló adatok birtokában - a végrehajt (Túlzottság vizsgálja meg a főváros oktatásügyi munkaerőgazdálkodásának a helyzetét, perspektíváját és a gondos vizsgálat alapján leszűrt következtetéseket és igényeket tárja a művelődésügyi kormányzat elé* A főváros oktatásügyi tervezésének megjavitásával párhuzamosan kezdődjék alaposabb felméri munka a pedagógus Munkaerő igény felkutatására és a végrehajt óbizottság 1964*11.félévében tűzze napirendre a kérdé3 megtárgyalását. Tátrai Ferenc hozzáezélésában a középfokai oktatással és as irányitő munkával fo :lclkozik. Mivel a szakközépiskolák iránti igény rohamosan megnőtt, bátran hozzá kellene fogni a gimnáziumok és a szakközépiskolák helyes arányának a kialakításához. Teljes mértékben egyetért az Írásbeli előterjesztésnek azzal a megállapításával, hogy a kerületi oktatási osztályok a jelenlegi szerkezetükben már nem képesek maradéktalanul megfelelni az 1961*évi III*tör- vénybél fakadó követelményeknek. A kerületi oktatási osztályok nem- növekedett adminisztrativ, szervezési tevékenysége óvhatatlanul háttérbe szorítja a tartalmi munkát, a pedagógiai irányitó tevékenységet, holott ezt éppen növelni kellene* Est as ellentmondást fel kell" számolni és gondolkozni kellene egyes hatásköröknek az iskolák igazgatói részére való továbbadásáról, és az oktatási osztályok megerősítéséről* Végezetül javasolja, vizsgálja meg a végrehajtóbizottság ( egy kertészeti szakközépiskola létesítésénél: lehetőségét a harmadik ötéves terv során* Verba Attiláné javasolja a fokozottabb és gyorsabb ütemű napközietthon-fe jlesztést• A napközi otthonok területi elosztásában egyébként is egyenlőtlenség tapasztalható, mert bár a buda- ~ ; pesti gyermekeknek átlagban 21 százaléka helyezhető el napközi otthonokban, van olyan kerület, pl* a XX*, ahol csak 13 százalék, a XXI• kerületben csak 15 1* gyermek helyezhető el* 4 napköziotthonos gyermekek étkeztetésének fokozása érdekében szaporítani kellene a befejező konyhák számát. A napközibe járó gyermekek mozgási igényét né" nemtudják kellő mértükben kielégíteni és ennek következtében nyugtala- ^ nők az órák alatt. Javasolja tehát, hogy ezzel a kérdéssel is behatóan foglalkozzék a végrehajtóbizottság. Javasolja, hogy a határozati javaslat 2*/ pontjában szereplő százalékos növekedést konkrét számokL u -) - 13 -