1963. április 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
188
I— —I-11-' I } majának megoldásánál - amit Kovács elnökhelyettes elvtárs ismertetett - ezeket a szempontokat vegyük figyelembe, hogy lehetőleg a főutvonalej(, értem a fhököly-utat, a Kerepesi-utat és a többieket - kere3ztezés^i*éidBi«iténél lehetőleg a szint-különbségek kiépítését alkalmazzuk, és a főváros területén a jövőben az ilyen és hasonló átjárók építésénél i lehetőleg est a megoldást keressük. Ugyancsak ezzel kapcsolatban javasolom, hogy a jövőben minden olyan esetben, amikor ilyen beruházás történik,- még akkor is, ha az nem a fővárosi tanács keretének terhére megy- kapjunk megfelelő tájékoztatást a beruházásokkal kapcsolatban. Még egy kérdés van, amit szeretnék xx megemlíteni. Fővárosunk területén, a XI.kerületben a Vilidnyi-uton, műk' dik a Mozgásterápiái Intézet. Ez az Intézet a mozgás-diszfunkciós gyerekek kezelését, és ezen belül a gyerVekek általános iskolai oktatását i3 végzik, - illetve végezné akkor, ha megfele ő lehetősége, megfelelő helyiségei lennének hozzá. A statisztikai hivatal kimutatása szerint kb 14.000 ilyen gyermek van hazánkban. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ez az adat nem teljesen megbízható, mivel nem le. et teljes biztonsággal megállapítani, hogy mennyi ilyen gyermek van. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a lakosságnak kb 20 százaléka Budapesten van, ez azt jelenti, hogy Budapest területén több, mint kétezer ilyen gyerek van. Ezeicnek a gyermekeknek, mivel mozgási zavaraik idegrendszerükből kifolyólag adódnak, szellemi fogyatkozásaik nincsenek. Szellemi képességüknek teljesen a birtokában* vannak, sőt: orvosi vélemény szerint jobb szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a hasonló korú, de mozgásukban nem gátolt gyermekek. Az Intézet annakidején 80 férőhellyel készült, ma ’ pedig 130 beteget kezel, és ezen belül a gyermekek általános iskolai oktatását is el kell látnia. A 130 gyermek közül Jelenleg 4 a fővárosi gyermek, a többi vidéki. A fővárosi gyermekek kezelését - hangsúlyozom: kezelését, és nem oktatását - úgy látják el, hogy hetenként három esetben Káva 60 gyermek bemegy. Hogy a többivel mi van, azt nem le^et tudni. A probléma abból adódik, hogy törődünk a gyermekekkel, gyógypedagógiai iskolákat létesítünk, az elhagyott, vagy a rossz családi környezetben lévő II • ^ ü I • ■ ■ " ’ 9
