1962. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

247

► ► A jelentés mellékletében közli az összesített buda­pesti adatokat. Engedjék meg, hogy én bemutassam az V. kerületben bekövetkezett ezirányu fejlődést. 1959 tavaszán 7.7oo-an jelentek meg a tanácstagi beszámolókon a kerületben. Ez a szám 1961-ben már 11.7oo-ra erael- - lcedett. A megjelentek közül 1.5oo-an szólaltak fel és több, mint loo közérdekű javaslatot tettek. A legutóbbi tanácsi választások óta nagymértékben megnövekedett a kerületi alkosság érdeklődése a tanácsi munka iránt. Az 1958. évi beszámolókon való megjelenéshez képest tavaly ősszel kétszeresére emelkedett a megjelenés, rinelke- dett azonban a beszámolók színvonala is. Nagyot javított ezen a téren az, Nogy az V. kér. Tanács kezdeményezésére tavaly a beszá­molók során szokásos kérdések mellett, illetőleg azok háttérbe szorításávalj2—3 fontos kérdésre koncentrálták mondanivalóikat a tanácstagok. így pl. az egyik beszámolón az ifjúság nevelésének kérdésével, az alkoholizmus problémájával, a tuberculozis elleni harccal foglalkoztak. Szervezési szempontból nagy eredménynek tekinthető, hogy a llo tanácstag közül 27-en az őszi beszámolók során u.n. decentrált beszámolót tartottak, amely llo csoportos beszélgetést jelentett. A tanácstagoknak igy sikerült találkozniok a választó- polgárok 4o-45 >-ával. Foglalkozik a jelentés azzal, hogy a beszámolókon túlnyomórészt az idősebb korosztályból kialakult u.n. törzsgárda vesz részt. Az V. kerületben is kb. ugyanez volt a helyzet, a tavaly őszi beszámolók során azonban a kerületi KISz Bizottsággal t folytatott megbeszélés alapján és a KISz Bizottság mozgósításával fiatalokat is sikerült nagy számban bevonni. A gyermeklakóbizottságok tekintetében io jelentős fejlődés mutatkozik* Számuk 76-ra emelkedett a kerületben. A ta­pasztalatok azt mututják, hocy tr a kezdeményezés nagyon helyes. Több helyen kollektív papírgyűjtést szerveztek, segítették az idős, beteg, egyedülálló lakótársakat pl. a tüzelő felhordásában. Közös kirándulásokat, sportversenyeket rendeztek és egymás tanulási eredményét is ellenőrizték. Az utóbbi időben pedig segítettek a

Next

/
Thumbnails
Contents