1962. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
242
t , sok, amelyek a Házkezelési Igazgatóság keretén belül végbementek, ezen a helyzeten is változtatni fognak. Az állandóbizottság tagjainak egyébként a házkezelési kérdésekben komoly tapasztalataik vannak. Benne élnek a problémákban ée a felmerült kérdéseket alaposan, minden szemszögből módjuk van megvizsgálni, mielőtt javaslataikat az állandóbizottság elé viszik tárgyalásra. Bzen as utón a kérdéseket sokkal nagyobb részletességgel vitatják meg, és igy több a lehetőség a sikeres és keresztülvihető intézkedésekre. Itt kell elmondanom még azt is, hogy sokszor úgy Ítélik meg as egyes tanácstagok munkáját, hogy hányszor szólalnak fel és milyen módon vesznek részt a felszólalásokban, nemcsak as jellemzi egy- egy tanácstag munkáját, hogy hányszor szólal fel, - mert hiszen van közöttünk nagyon sok tanácstag, aki nagyon jó és komoly szervező munkát véges, de mivel a közönség előtt beszélni nem tud, ennélfogva végei as ő csendes munkáját, ahe lyett, hogy felszólalással állna ki a plénum elá. A nem egészen Jól sikerült rendelkezések között van a so1 kát emlegetett 77-es házkezelési igazgatósági rendelkezés, amely alapjában véve nem rossz, de ez as a rendelkezés, amely a nagytatarozásra kerülő házak társadalmi ellenőrzéséről szól* Mondom, maga a rendelkezés nem rossz, csupán a végrehajtása igen körülményes. A rendelkezést legtöbb helyen nem hajtják végre, vagy legalábbis nem úgy, hogy az rém\ des volma, mert hiszen nehéz az előirt módon végrehajtani. De ezáltal nemosak komoly gazdasági veszteségünk van, hanem sok bősesankodástjéé a közügyektől való elkedvetlenedéet okosunk a lakosságnak. Bzért ezt a rendelkezést a Házkezelési Igazgatósággal együttesen átdolgoztuk ée több lehetőséget nyújtottunk az ellenőrzésre. ? fan egy másik, roessul végrehajtott kezdeményezés: a lakóházak társadalmi kezelésbe adása. Itt sem a feltételeket, sem az el- leaőrséet, sem a segítség megadásának módját nem dolgozták ki Jól, sőt o / O 9 _________________________________________________________________________________________________________________- bo I 1