1962. március 9. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
111
\ egyréezc nem eléggé tortalmas, s~ainvanalas es non eléggé köti le ° választék figyelmét. A. bofi^-£=Kíl£l'm- -v elé felkéc síi] ér több tanács tagnál mechanikus , r tanácstag a nemzetközi helyzettői kezdve a szakigazgatási szervek tevékenységéig mindenről beszél, de úgy, hogy unalmaséi és formálissá válik r taligát'súg számira. Több esetben tapasztalható, hogy sek felszólalás politikailag tartalmasabb, mi/.‘ a tanácstag tájékozt: tója, ami arra mutat, tngy a lakosság *gyrészénok politikai érettsége elcroh~lrdottabb, mint az adott körzetekben megvál^sztott tanácstag felkészültsége. Gyengíti - tanácstagok kapcsolatát az is, hogy a lakosság egyrésze aszerint Ítéli meg a tanács tevékenységét, hogy kapott-e lakást, t-'t^rozták-o a házat, bevezették-e a vizet. A tanácstagi beszámolókon résztvevők között is ki- alakult az úgynevezett törzeközönség, főként az idősebb korosztályokból, c fiatalok csekély számban való megjelenése összefügg azzal is, hogy kövéé a fiatal tanácstag, Gyakori jelenség az is, hogy az előkészítő munkák során a tanácstagok magukra vannak hagyva. Egyes esetekben az apparátus dolgozc'inck segítsége sem kielégítő. A mozgósít ásnál ma meg a személyes agitioió háttérbe szorul ás a házfelügyelők, v-'gy jobb esetben a lnkóbizottsági tagok kézbesítik az előre elkészített Írásbeli meghívókat. A helyi sajtó sem nyújt megfelelő segítséget a beszámolókra való mozgósításban. A beszámolók megtartásának módszer ti is fejlődtek. A merev formák feloldódtak és a fővárosi tanácstagok c lakótorüloti és rétegbeszánolók tertá- s-' mellett döntő többségükben a kerületi tanácstagok beszámolóin is megjelennek és felszólalnak. A fővárosi tanácstagoknak a. töcvagokkol való kapcsolatát ez rendkívül kiszélesítette. Mindez még nem o-ldotva meg teljesen a fővárosi tanáceta.gok és választóik szomélyes kapcsolatát. A további utak, módszerek keresésére nagy szükség van és obbon a fővárosi tanácstagoknak döntő szerepük van. Szüksége* ^z nban az, hogy nogezUnjenok azok a helytelen nézetek, hogy: "a fővárosi tanácstagok magukra vannak hagyva", vagyi "nincs lehetőség d választókkal való személyes kapcsolatra." Azok ? fővárosi tanácstagok teremtették meg a jó töraegkapoeolatot, .akik a kerületi tanácstagokkal jól -gyüttmiiködnok. Ma már lényegében megszűnt az a nézet, hogy n Tanácstörvénytől eltérően cs~k egy beszámolót tartsanak. A beszámolók megtartását rendszeresen el- mulasztó néhány tanácstagnál is mw. kell szüntetni ezeket a hinyoeságc- kat. A kerületi tanácstagok beszámoló inak decentralizált módén való tartása ma. is’vitatott kérdés. Az eddigi t-p szv-latok azt mutatják, hegy h" tanácstag nem egy, ha.nora több helyen kisebb csnp .rtokban számai bo választ'inak, úgy lényegesen több választóval kerül kapcsolatba, a beszá- n lók légköre is sokkal inkább megfelel az ált-lánls célkitűzéseknek. MA . ■ . . V V