1961. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
39
'' - 9 Korlátolt anyagi lehetőségeink keretén beliil is számottevő fejlődést tudunk elérni elsősorban azzal, hogy Budapest idegen- forgalmi értékeit és vonzóerejét, mint adottságokat, jobban kihasználjuk. Sok mindent lehet és kell tenni, hogy as ideérkező külföldi, és honfitársunk jól érezze magát, meglemerje az uj Magyar orzaágot éa fővárosát, ahol a második világháború ée as ellen- forradalom pusztításainak színhelyén ma virágzó élet folyik és uj létesítményeink építése mellett gondját viseljük műemlékeinknek, népünk haladó hagyományainak. Ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy Idegen- forgalmunk fejlesztését a jelen szakaszban elsősorban nem az anyagi beruházásokkal akarjuk előmozdítani, hanem meglévő értékeink jobb felhasználásával, gondozásával, jobb szervezőmunkával, a társadalmi munka fokozottabb mozgósításával. És hangaujy oziii szeretnénk azt is, hogy szeretettel várjuk a hazánkba érkező külföldieket, minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy nálunk jól érezzék magukat, de kijelentjük azt is, hogy ml ► ■tmJ