1960. szeptember 30. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

54

^ " 17 " válasszon pályát. Ez a középiskolai kép is arra utal, megérett az idő már, hogy megkezdjük középiskolai rendszerünknek az élethez való közelítését. Ez annyit Jelent a gyakorlati megvalósít-abun, hogy szakmunkásképzésünk jelentékeny részét, elsősorban a fontos szakmákban középfokúvá kell tennünk, ezzel ounkásosztályunk álta­lános műveltségi és szakaiiveit ségi színvonalának emlőséhez járulunk hozzá. A középiskolai oktatással kapcsolatban fel kell vetnünk a szociális összetétel kérdését in, hiszen nem közömbös szamunkra a ounkásosztál; gyermekeinek részvétele beijae, s azt minden mádon segítenünk is kell. A főv rosi középiskolákban az elmúlt iskolai évben a tanulók 41,4 /-a volt munkás- és dolgozó prasztszármazású. Az 1. osztályban viszont 49 ít ezldén pedig rzintén 49 Középiskoláink közül a gimnáziumokban már az 1958/59. iskolai év­ben kísérleti jelleggol megkezdtük egyes osztályokban az egynapos gyakorlati foglalkozást, as u.n. 5 + 1-es rendszerű oktatást. Ez a forma a tapasztalatok szerint Igen megfelelő ée feladata az, hogy bizonyos szakmákra előkészítsen. Az 5 1-es rendszerű oktatás gimnáziumaink valamennyi évfolyamában megtalálható már, természete­sen nagyobb számban a gimn zium alsóbb osztályaiban. Így a most folyó Iskolai évben az I. osztályok 84 J&-a, a II. osztályok 71 jt-a, a III. osztályok 3o jt-a és a IV. osztályok 17 részesül gyakor­, liti jellegű egynapos foglalkoztatásban. A gyakorlati foglalkozáso­kat is gimnáziumainkban az 1965/66. iskolai évre be akarjuk vezetni valamennyi osztályban. A gimnáziumi gyakorlati oktatásnak szakmára előkészítő jellege van, de elsősorban nevelési célt szolgálunk vele. A gimnáziumi tanulóink ) többsége a termelési oktatást az első perűtől kezdve érdeksnek és hasznosnak találta. Lelkesen kapcsolódtak a munkába, ezt elért termelési eredményeik igazolják. * Az üzem dolgozói tanulóinkat az első perctől kezdve szívesen fogad­ták. A dolgozók termelési tapasztalatainak átadása, munka köz>eni segitségad sa nagy hatáséul van a tanulókra. Nem egy tanuló ezúton ( Ismerte meg azt a munkát, amelyet szülei végeznek. Az üzemek különös gondot fordítanak arra, hogy a t-omlókat mind szak­mailag, mind politikailag jól felkészült dolgozók oktassák. Az okta­> táasal megbízott dolgozók a tanulók munkáját rendszeresen ellenőrzik, az előforduló hibákat javíttatják, s nem egy esetben találkozunk S4 ^ ____ —________ ... -_* ••mrnnkm • ^ I ' ~ ’

Next

/
Thumbnails
Contents