1960. március 18. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

307

be és kb. 3.700-nak kezdik meg az építését és ezenkivül még egy esőmé más lakás is épül. De Budapesten nagyon sok fiatal van, a- kiknek lakáshelyzetük nem kielégítő: lakást nem kapnak, nem is kaphatnak, de albérletet is nehezen, vagy egyáltalán nem, de van­nak, ahol fiatalok, felnőttek és ki szeretnének repülni szabadabb területre. A lakásépítés mellett a Tanácsnak ezen a lehetetlen helyzeten és zsúfoltságon is kellene segítenie. Itt, ahol leg­inkább a fiatalság van érintve. \ Pesten a népszámlálás adatai szerint közel 2 millió ember lakik, 520.000 lakásban. Vagyis egy lakásra 3|54 F, egy szobára 2,7 fő jut. Az 1954. évi lakásfelmérés adatai szerint a Fővárosban nyolcvanezer személy albérletben, harmincezer pedig ágybérlet­ben lakik. Az al- és ágybérlők között sok a fiatal házas. A Fő­város lakosságának kb. 10 $-a, mintegy 180-200.000 ember egye­dül élő személy. Az egyedülélők fele idősebo özvegy vagy nyug- X dijas. A másik fele fiatal. A népszámlálás adatai szerint az egy lakásra kimutatott fők át­lagos számánál sokkal rosszabb a helyzet az egyszobás lakások­► bán, főleg a munkáslakta területeken. Itt egy szoba-konyhás la­kásban növekedett a család, amig a gyerekek kicsik voltak össze­szorultak és megfértek, de ma már a gyerekek felnőttek, házasod­nak, férjhezmennek és nem ritka as az egyszobás munkáslakás, a- hol két család él együtt. Ez az élet törvénye, a fiatalok csa­ládot alapítanak és követelik helyüket az életben, amit tőlük megtagadni nem lehet, mert nem is lehetne és ezt nem is akarja senki.'ilyen esetben mit tehetnek a szülők? Egyik vagy másik ma­gához veszi a fiatalokat, összeszorulnak az egyszobás lakásban, ami természetesen nem egészséges és nem megnyugtató egyik csa­mmmmmmmmmmmmm*mmmmb-

Next

/
Thumbnails
Contents