1959. szeptember 29. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
109
I i képzéséért Is felelőssé tehető. Ezzel kiküszöbölődik a jelenlegi rendszer azon hiányossága is, hogy a.beutaló decentrumok elosztását ól függ, hogy a beteg melyik klinikai vagy kórházi ágyra kerül, ami szintén visszaélésekre adhat alkalmat és nem fog megtörténni hogy a beteg a hozzá közel eső kórhásban, ahol eddig mindig feküdt, nem kaphat beutalást, bár ott la van szabad ágy, de ezeket a helyeket éppen egy távolabb eső elosztó kapta meg* Javaslom tehát, utasítsa a Tanács a Y.B.-t, illetve az Egészségügyi Osztályt és as egészségügyi i.B.át, hogy dolgozza ki a jelen■v lsgi beutalást rendszer alapelveinek ée oélkitüséseinek sértetlenül hagyása mellett, meghatározott körzeteknek meghatározott kóré házi osztályokhoz való csatolását, első lépésként belosztályi vonatkozásban* lám vitás, hogy a beutalás! rendelet n többi Á.B-nk által javasolt beruházást nem igénylő intézkedéssel együtt, javítani fog as Agy- helyzeten, addig le, mig a szakmák köstl átprofilirosás, a kórházban illetéktelenül bentlakók kiköltöztetésével ágyazámfejleas- tés, nagyüzemekben fektetők létesítése, a házi ápolás kitérjess- téee, ennek kapósán az egészségügyi szóAgáiét gépkocsival való ellátása - elsősorban a perifériás kerületekben - végül tovább- kesslő aktív osztályok szaporítása lehetséges less* ▲ téli felkészüléssel kapcsolatban a járvány megelőzést illetőleg röviden rá szeretnék még mutatni az egészségügy1 propaganda nagy jelentőségére ée arra, hogy ennek kitűnő terrénuma a korházi bs- teganyag. A kórházi beteg ráér éa szívesen hallgat egészségügyi előadásokat, hiassn élete esen időesakában ssémára nincs fontosabb as egészség kérdésénél és mig az üzemekben alig lehet aokssor hallgatóságot toborozni, az ilyen, kórházakban bent fekvő betegeka nsk tartott népszerű előadások nagyon közkedveltek ée igen léto- J -