1959. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

184

I ~ ' ' _____ * i ' ■ ■ í F - 45 ­I lkát elvégző leányok között is az egészségügyi pólyára való tö­rekvés állandóan növekedőben van. Kát véleményen szerint még inkáj/ szélesíteni kellene. Mi okozta ezt? Nemcsak az emberi szeretet, vagy a gazdasági érvényesülés vágya, - mert hiszen ennél sokszor jöve- V delnozőbb és kevesebb fáradtsággal, valamint felelősséggel járó pályák i£ vannak, hanem a fiataléág is érzi azt az orvost megbecsü­lő szellemet, amely a tiíx-badalom minden rétegében megnyilvánul. Nem lehet azonban elhallgatni azt, hogy voltak az orvosok között olyanok, akik nem tudtak úgy formálódni az uj helyzetbe*, ahogyan azt a szocialista állam etikája megkívánta. Azonban minden általá­nosítás helytelen. Hosszabb külföldi utam előtt is tudtam ée res­tem azt a megbecsülést, amely betegeim részéről megnyilvánult, ami­kor azonban visszatértem hazámba, tudtam meg ennek igazi értelmét,- akkor tudtam meg, hogy valóban milyen a viszony az orvos és a be­teg között. Nálunk az orvos ée a beteg között rendkívül megérti éa olyan közvetlen kapcsolat éli fenn, aalyet - pl. as északiak vi­szonyával összehasonlítva - nem is lehet hirtelenül lemérni. '3 , • ! . ^ N 1 ! I m ' ‘ I i / \ . I Éji m ., -i v . I ■,

Next

/
Thumbnails
Contents