1959. február 13. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

59

^B ”11 * I I ■ Itt van azután a lo. oldalon: " A Tanács 41/1958. fl fl az. határozatával felhatalmazta a Végrehajtőbizotts fgot, hogy a H fl kozségfej lesztcs i al? : ot évközben módosíthassa, és a küzségfe jlesz­fl tési alap többletbevételét feloszthassa, egyben kötelezte arra, fl hogy intézkedéseiről a Tanácsnak utólag jelentést tegyen. 1958. fl \ évben a községié j le azt éri alap többletbevételének felosztására jfl k ''''a ' I nem került sor. A Végreha jtóbizottsáig 1959. január 7-i ülésén úgy fl határozott, hogy az 1958. év végéig mutatkozó többletbevételek fl felosztását 1959* február 16-ig kell végrehajtani. " kost nem tu­fl dóm megérteni, hogy évközben nem jelentkeztek—; olyan feleslegek, fl amelyeket fel lehetett volna használni. A pénz forgásának sebes­fl 8ége megkívánná azt, hogy ha időközben jelentkeznek ilyen feles— fl leges összegek, ezeket fel lehetne 'használni más olyan célokra, H fl amelyekre másraódon fe esetit találni nem lehet. Persze, én tudom, fl hogy még az év utolsó hónapjában is - sőt talán' akkor leginkább - jfl ■ jelentkeznelytezek a feleslegek, de a tervszerűség mégiscsak megki- H vánnó azt, hogy évközben is használjuk fel a muiatkozó feleslege­■ két, mert éppen a közsógfejlesztési alap az, amivel sokat kel ’-i V:Víj * y> - * fl foglalkozni és amit fel kell haszh lni olyan célokra, amelyeket fl \ állami költségvetési fedezetből nem lehet megvalósítani. fl Egyetértek azokkal a felszólalásokkal és javas la- ^B fl tokkal, atnel; ek elhangzotta , - de én javasolom azt is, hogy ezek­fl nél a határozatoknál - akár végre vannak hajtva, akár nem - és ^B fl *a beszámolóban is jelöljük meg minden or a határidőt, mert akkor ^^8 nem fognak olyan kérdések felmerülni, mint most, hogy ki a fele- ^B fl lős, milyen határidó volt, végrehajtott fik-e, nem hajtott'k-e vég- ^B fl \ re a határozn tót?” Szerény javasl-tóm az is lennr , hogy szerezzünk ^B ■ érvényt a tan .ácsi határozatoknak, a tanácsi hieraxhi álban a lég ma- ^B H ■

Next

/
Thumbnails
Contents