1957. november 12. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
302
- 18 - ■ ^B rosára emelkedett. Hogy ennek mik a következményei, erről is legyen ^B s szabad néhány adatot elmondanom. Tudniillik pénzügyi részről ól lan- ^R fl dóan úgy okoskodnak, hogy a szeszegyedáruság az államnak óriási be- ^R fl vételi forrása. Ezt eléggé hangosan és erőteljesen propagálják is, ^R fl de a kérdés ellenoldalát, azt, hogy mibe kerül, aránylag ritkán mér- ^R fl jük fel. Erről az ellenoldalról szeretnék most néhány adatot a ta- ^R fl nácsülésnek mondani. ^R fl Magyarországon 1954-ben 4B7 halálos baleset volt és ^R fl 1955-ben 401. Az áldozatok közül alkohol következtében pusztult el ^R fl - tehát a balesetet szenvedők közül előzetesen alkoholt fogyasztott - ^R fl 331, illetve 272. Tehát a halálos balesetet szenvedőknek kétharmad- ^R fl része előzetesen alkoholt fogyasztott. ^R fl De az alkohol hatása nemcsak a halálos balesetekben ^R fl mutatkozik meg, hanem például az italos ember munkateljesítménye is ^R fl lényegesen kisebb a munkapadnál, mint azé, aki nem fogyasztott italt. ^R fl Erre nézve kísérleti vizsgálatokat végeztek például a Csepeli Vasmű- ^R fl ■ ^R vekben és ott is kiderült, hogy a balesetek 60 százalékában előzete- ^R fl sen ivott az illető, 15 százaléka pedig részeg volt a balesetet szén- ^R ^R védetteknek. Ha az egy balesetre eső ápolási költséget 4oo forinttal fl számoljuk, a súlyos alkoholos befolyásoltság okozta üzemi balesetek j^R fl miatt 1955-ben 102 millió k&x forint kár érte a népgazdaságot. ^R fl Heveny alkoholmérgezés miatt - tehát amikor az esz- ^R fl méletlenségig részeg valaki és a mentőknek kell elvinni - 1954-ben ^R fl > csak a Korányi kórházba 8260 beteget szállítottak be, de a Koltói j^R fl baleseti kórházba jut a részegeknek az a másik része, akik baleset ^R fl miatt súlyosabb bajukkal, a balesettel kerülnek kórházba. Ide ugyan- ^R fl abban az évben 9oo embert vittek be. ^R fl Országosan csak a városokban és a hosszúlejáratú al- j^R fl koholmérgezések számát évi 2o ezerre lehet tenni. A heveny alkohol- ^R fl mérgezésekkel kapcsolatos orvosi költségek, amelyeket mi fizetünk ^R fl meg, évenkint 3 millió forintot tesznek ki. Az idült alkoholisták ^R BaSaBsBI '*" BSBíÍBIP