1957. szeptember 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
86
fl - 8 - fl fl let hatályon kívü?. helyezte a korábbi tf'rsr.sLáz épité- y ^R ^R sével kapcsolatos jogszabályokat, * pcnzügyminisztéri- ^R fl un egy uj rendelettervezeten dolgozik, moly szerint ez ^R ■ a feladat már ner tartozik a főváros hatáskörébe* i^R fl Az uj rendelettervezet szerint az egész feladat egy— ^R fl kézben tartása érdekében a szövetkezeti táraacház ak- ^R fl cióval az Országos ^akar ékpér.t*>árt bízzák meg, ^R ^R fl ^R *» Tanács 59* ez, határozatával utasította a Végrehajtótizottságot, j^R fl hogy a csatorna-, víz-, és gázszolgáltatási fejlesztési tervek ^R R elkészítésével egyidejűleg tegyen előterjesztést a Kormányhoz a R fl javaslatban foglaltak megvalósítására. ^R R A gázszolgáltatás fejlesztésével kapcsolatos terveket a R fl Minisztertanács elé terjesztettük. i^R fl A dél-pesti ipari vizmü megvalósítása érdekében felter- ^R fl jesztést készítettünk. ^R fl A csatornáié j le azt és i tervek megvalósítása az 5 c'voo ^R fl perspektivikus és a 15 éves terv alapján folyamatban van. ^R fl A munkálatok előre haladásival kapcsolatosan szükségsr.c- ^R ■ rint fc-lterjesztést intésünk megfelelő összegnek a biz- . fl tcsitása iránt. A lakóépületek tervezésénél a közmüveci- ^R fl tési előfeltételeket minden esetben biztosit j ^R fl A Tanács 61. sz. és 62. sz. határozataival utasította a Végrehnj- ^R fl tóbizottságot, hogy vizsgálja meg a Csarnok- és Piaci Vállalat ^R fl intézménnyé való átszervezésének lehetőségeit. Ezzel egyidőben ^R fl dolgoztasson ki javaslatot az ott dolgozók bérének rendezésére, R fl Vizsgálja, meg továbbá, hogy mennyiben lehetne a csarnokok és pi- ^R fl acok bevételét a jövőben azok korszerűsítésére, illetőleg fejlesz- ^R fl tősére fordítani. ^R ^R A kereskedelmi osztály a Csarnok- és Piaci Vállalat fl intézménnyé való átszervezésének kérdésével kapcsolatos ^R ^Rj anyagot készíti, amely foglalkozik a dolgozók bérének i fl ' rendezésével ós a bevételeknek a korszerűsítésre való ^R fl felhasználásával. x*z intóznénnyé való átszervezés előre- ^R fl láthatólag január 1-i hatállyal negtörténik, I I 4 fl A Tanács 63. sz. határozatával utasította n Végrehajtébizottságst- > R fl jerjen el az illetékes szerveknél aziránt, hogy az egészségügyi ^R fl dolgozók létszámnövelésétől a fővárosra a feladatoknak megfelelő ^R II 'II RRRR RHR| fl ^R