1956. április 23-24. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

324

I ■

b ■

■ - 10/a - ■

^^B ^^B

B egy orvos - enryiben tetemes fejlődés van - ezzel szemben hattal ^R

B kevesebb nővér, azaz 32 nővér és 13 takarítónő. Nyilvánvaló, hogy

B itt valami hiba van.

B A másik nagy épületben, a B épületben, amelyikben ^R

^B döntően sebészeti jellegű osztályok vannak,amelyeknek a munkaigé- ^R

B nyessége még fokozottabb, a számok igy néznek ki: 1948-ban 173 ágy ^R

B volt , most 224. Akkor hat orvos látta el ezt a munkát, most ti- ^R

B zenhárom orvos. 1948-ban 39 nővér, most 40 nővér, azonban áltulá- ^R

B bán tizenöt takarítónő volt 1948-ban is és most is. ^R

B A betegnordók száma 1948-ban ugyanezeken a munkahelye- ^R

R ken öt volt. 1956-ban csak három. Azokról az emberekről van szó, ^R

B akik viszik a betegeket egyik pavillonból a másikba, már pedig ^R

B sem a telep nem zsugorodott össze, mégkevésbé az az igény, hogy a j^R

B betegeket egyik pavillonból a másikba vigyék, hiszen a 3zakvizsgá- ^R

B latok, röntgenlaboratcriumi és egyéb vizsgálatok ezt előírják. j^R

B Kedves Elvtársak! Én azt hiszem, hogy ezek a számok

B önmagukért beszélnek és figyelmeztetnek. Figyelmeztetnek arra, hogy ^R

B egészségügyünk, betegellátásunk kulcskérdése a fejlődésnek és fékje ^R

B lesz, ha ezen nem tudunk segíteni. Annál is inkább, mert legjobb ^R

B tudomásom szerint Magyarország a népi demokratikus országok közül ^R

B xx egészségügyi szakkáderekkel legjobban ellátott ország. A káde- ^R

B rek tehát itt vannak, s ezért nem hiszem, hogy népgazdasági szem- ^R

B pontból ez eg* áthidalhatatlan feladat lenne. Legjobb tudomásom ^R

B szerint a legí'ontosabb létszámigények teljesítésére - ha a főváros ^R

B egészségügyi költségvetése 6CC milliós volumenjét veszem figyelem- ^R

B be - csak 15 millió forintot kívánnak fordítani, tehát a feladat ^R

B nagysága és a szükséglet között nincsenek áthidalhatatlan ellenté- ^R

B "v tek, annál kevésbé, mert ez nemcsak ahhoz vezet, hogy a betegellá- ^R

B tási színvonal nemhogy fejlődne, de esik, hanem óhatatlanul oda ve- ^R