1955. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

269

BSfl * '** * bI mjéJ- I ■ bérbevétel ?0 >-a fordítható karbantartásra és felújításra, I fl akkor azt hiszem, nem kell hozzá sok kommentár, hogy eddig ^R fl nem voltuk meg a szükséges elufriltételek ezeknek a hibáknak a fl ^R me^szöntetésére. Egészen bizonyom, hogy ezen a téren több ered- ^R ^fl ^^B fl ményt tudunk elérni, ha biztosítjuk a megfelelő ellenőrzést, ^R fl Különben Is meg kell raonuanom, nogy osak bizonyos tekin- ^R fl tetben helytálló azt, amit Erős elvtárs felvetett, hogy az in- ^R fl gatlankezelő vállalat a bérbeszedó.a megrendelő, a kivitelező, j^R fl a munkaátvevő, éspedig a javító műhelyek vonatkozásában, ame- ^R fl lyekre a rendelkezi lünkre álló keretből összesen mintegy 90 ^R fl millió esik, tehát a .500 és&90 millió közötti differenciát ille- j^R fl tóén nz ingatlankezelő vállalat tisztán a megrendelő szerepét ^R fl játssza, ra az az összefonódás, tehát, amelyet Bros elv tara fel- ^R fl vetett,nem áll fenn. j^R fl Engedjék meg, hogy néhány; kérdéssel foglalkozzam most ^R fl már nem mint szakigazgatási szerv vezetője, hanem mint tanács- ^R fl tag. Ugygondo) tara, hogy nera kérek kétszer szet, hanem inkább ^R fl együtt mondom el a mondanivalói rat. ^R flj Minden területen fontos a társadalmi ellenőrzés, de a ^R fl legfontosabb ebből a szempontból a lakásgazdálkodás területe. ^R ^B Erről & mai tanácsülésen is meggyőződhettünk. Szinte nincs olyan ^R fl tanácstag, aki ne ütköznék bele nap mint nap ebbe a problémába ^R fl a maga területén. ^R fl Nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mit tartalmaz & köz- ^R fl ségpolitikai terv, de kevesebbet beszéltünk arról, hogy milyen ^R fl módszerekkel biztosíthatjuk a községpolitikai torv jó végre- ^B fl hajtását. Márpedig ez az egész községpolitikai terv szempont- ^R fl jából Igen lényeges kérdés. ^R fl ^ ____________________________________________" 1__________ fl ■ ^ ■

Next

/
Thumbnails
Contents