1955. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

149

B ne azt állapítsuk meg, hogy mit nem tudnak megoldani diákjaink, I hanem hogy előtanulmányaik alapján mennyit fejlődtek. I őrömmel latom a tervjavsslatban azt, hogy az oktatő-ne- ^9 B velő munkát úgy irányítjuk, hogy a tanulóknak politechnikai ^9 B képzést ia nyújtsunk é3 bennük a fizikai munka iránti érdeklő- H | fiáét felkeltsük. Szülők ős pedagógusok egyértelmű kívánsága ez, 9 B m» rt ez eddig el volt hanyagolva. A gyeraekeknek az iskolában |H B meg klll tanulni ok azt, hogyan kell egy kalapácsot kézbe venni ^9 B és biztosítékot hogyan kell kivenni, ha az esetleg hirte- ^9 B len elromlik. ^9 ^9 Most pedig elmondom, hogy miért kellett ezekre kitérnem. • ^9 B Azért, mert a tervjavaslat azt mondja: gondoskodunk arról, ^9 ^R hogy a középiskolai oktatásban a munkásság ée ezen belül a nagy* ^9 9 üzemi munkásság megfelelő arányban részoeü.1 jön, Feltételezem, ^9 B hogy a megfelelő arányon nem a lemorzsolódást akurjuk érteni. 9 B Beszéltem egy másik iskolaigazgatóval, aki azt mondotta. ^9 ^R hogy megállapítása szerint te értelmiségi származású gyermekek ^9 h m ■ alkalmasabb la tanulásra. Gondolkoztam ezen, ős rájöttem arra, ^9 ^9; ^9 ő bizonnyára csak a statisztikai számok alapján látja igy 9 B b helyzetet. Én másképpen látom. A tananyag annyira komplikált, ^9 ^^b ^R hogy azt sem az értelmiségi, sem a munká a3zármazásu pernek ^9 B nem tudja megoldani, ie érti az értelmiségi papa, aki otthon ^9 ^9 kisebb-nagyobb fejtörés után megoldja és a gyermeknek r* gma- ^9 ^9 gye rázza a házi feladatsot, ezt azonban egy munkás szárraazáuu ^9 ^R nem kapja meg. ^9 ^^B ^B H Ha a tervjavaslat idézett célját meg akarjuk valósítani, ^9 fl akkor a tananyagot, a tankönyveket a legsürgősebben a gyermekek I B korához éa értelmi fokához kell igazítani. ^9 B B r'5 Lf ^^fl

Next

/
Thumbnails
Contents