1953. augusztus 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
62
04 © kerületi tanú eok végrehajtóbizottságai, dt elsősorban & Városi Tanács Végrehajtóbizottsága is nagyobb 8jgitsé6et nyújtott volna a műnk íjukhoz. Ezt a hiányosságot hala aéktalanul meg kell szüntetnünk, mert hiszen a lakúbizottaágok szervezése területén most nég nagyobb feladatok állanak előttünk. Nemsokára hozza kell kezaen^nk valamenynyi kér letten a lakóbizottsúgok felállításához, iet v 1 r-zt''a Inak előkészitdoéhez. Kerületi tanácsinknak erre a feladatra már nőst fel kell készülniük. Át kell erezniük annak Jelentőségét, hogy a jól működő lakóbizottságok a tanáce és a tömegek közötti igen széles kapcsolatot jelentik. Éppen ebből következően a lakóbizottsúgok lesznek azok, ameljek a legnagyobb segítséget nyújtják a tanácsnak a kormány^rogrcmmal kapcsolatos felvi- lágositó és ellenőrző munkába*. A lakóbizettság lesz az a ozerv, amelyen keresztül a tanucs eljut m.nden házbo, eljut minden lakóhoz. A felkészülés legfőbb módja az legyen, hogy tanácsaink az állandó bizottságokon keresztül és a te nácetagi beszámolók adta lehetősége* felh sználá- uával kutassák Jel a tanácsi munka ujubb kádereit újabb aktivált és ilyuodon építsék ki & lakóbizottsági szervezetet, a lakóbizotts gok káder- _ J ____