1950. december 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
5
t t txlixáx ée segítette a fcvéroe ez évi tervének végrehajtását. Egyik fő törekvésünk volt, hogy a budapesti dolgozók közlekedését gyorsabbá, kényetaesebbé tegyük. Ki kell emelnünk a csepeli gyorsvasut tervszerű épitását valamint a fcwttxi 2-63 villetmoB meghosszabbit'Uával kapcsolatos Dinitrov-téri rlegut építését, amelynek 1950-re előirányzott részét a dolgozók Jóval a határidő előtt mögvBlósitottf'k és ezáltal ' a folyó évre előirányzót munkát 33 százalékkal teljesitették túl. As elagutépitkezée a téli hónapokban is folyik. Erőteljesen haladt előre a Dzóea György-utl aluljáró épi- téae is, amely a lakosság régi kívánságét oldja meg éa közvetlen összeköttetést teremt a Keleti-pályaudvartól a Váci-ut irányában. A vállalat dolgozói mindent elkövetnek .hogy december 21.-éra, Sztálin elvtára születésnapjára az első villamos áthaladjon az aluljáró alatt. A Sztalin-hid elkés zültável kapcsolatban szintén fontos közlekedési kérdések vetődtek fel. i^zek megoldása érdekében autóbusz-, villamos-,valamint teherjáratok indultak a hídon és rendeztek * * budai hidfőrek, a Plórián-térnek és környékének közlekedését. Befejeződtek Újpesten a váci-ut szűkületének rendezése és s villamos- hálózat átépítése.Ezzel kiszélesítettük a közutakat és jelentősen meggyorsítottuk és biztonságosabbá tettük a forgalmat. / . Újpest közlekedését a 43-as r>u tel\ bzéutói. tréghoaazabbitálával éa a 10-as villamos beállításával ia javítottuk. ----A szigetszer)tmiklósi gyártelep dolgozódnak közlekedés könnyíti meg, hogy megkezdődött a HÉV egyvágányú szakaszának kétvágányúra való átépítése. Rá kall azonban mutatni arra, hogy as eredmények mellett nehézségek ia vannak. Esek a nehézségek a fejlődésnek, a szocializmus egyre gyorsuló ütemü építésének nexiézségei. Bár állandóan növeljük komaipar kunkat - igy forgalomba állítottunk 19 korszerű ' - -— - 4 -