1988. 312. szám (1988.12.09.) / HU_BFL_XIV_47_3

ííu, (U < t M-' • < CJWtIA | M ctt' {L&tkjm^í <*-♦>_ Egy magasrangu amerikai kongresszusi képviselő beszédet intézett a ro­mániai menekültekhez annak az egyházi találkozónak a keretében, melyet a mai napGxva református egyház szervezett meg. Tóm Lantos, a kongresszus külügyi bizottságának tagja is azok közé a képviselők közé tartozik, akik az idén átvették a magyar kisebbség hozzájuk intézett petícióját. Ebben az aláirók amellett szálltak sikra, hogy mindazoknak Romániában élő családtagjai, akik már korábban elhagyták az országot, hadd csatlakozza- nak hozzájuk. Tóm Lantos, aki maga is magyar származású, megigérte, hogy »;* 1 Amerika támogatni fogja a magyar menekültek ügyét. A találkozón, melyen több mint 300-an vettek részt, felszólalt Mark -ralmer tornnt-igreaz Egyesült Államok budapesti nagykövete is. Azt mondotta, hogy a helyzet Romániában évről évre rom­lik, s hogy a század utoisó évtizedeinek tragikus fejleményével állunk szemben. A találkozó után Németh Géza lelkész, aki, a református egyház egyik jól­ismert személyisége, arról beszélt, hogy a menekültek közül jónéhány&$ visszafo rditottak a határáéi a magyar határőrök. Azt mondotta, hogy i nézete yxTKTcforqcg szerint az összes menekültnek lehetővé kellene tenni, hogy beléphessen Magyarországra. . Sallye Ecgroyd maga is feltette a kérdést Németh Géza lelkésznek,:-rázz mi a véleménye arról, hogy a határról egyes menekülteket vissza­j--------------------------------—----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—-------------------------------------------------------------------------------------------------------------­-- —- ------'------------ —----------------------------.1 ■ toloncólnak?­i „ 1

Next

/
Thumbnails
Contents