1988. 227. szám (1988.09.13.) / HU_BFL_XIV_47_3

/ 't f Nyilatkozat és állásfoglalás A jelen dokumentumot jegyző Nagymaros Bizottsághoz tartozó tagcso­portok és a velük egyetértő szervezetek nevében az alábbiakban foglal­juk össze a bős-nagymarosi vízerőművel kapcsolatos meggyőződésünket, valamint ebből következő állásfoglalásunkat: 1. Bár meglehetősen sok idő volt rá, az előkészítés mégis alapvetően elhibázott. Képtelenségnek és kártevésnek tartjuk azt az álláspontot, hogy építés közben és után végzik el a tervezés előtt szükséges, ahhoz felhasználandó vizsgálatokat. 2. Elfogadhatatlan, hogy nem veszik figyelembe az egyetemes emberi történelem emiatt elpusztuló régészeti, építészeti emlékeit és egy nemzeti jelképpé vált történelmi tájegység arculatának megsemmisítését. 3. Országunk jövője elleni bűnnek tartjuk az Európában egyedülálló víztartalék mérgezését, egy olyan megalomániás terv megvalósítását, amely vízkészleteink 25 %-át érinti. (Az áramlási sebesség csökkenése miatt kiülepedő levegőanyagok meggátolják a vizek kútba jutását: /•ajnai, belgrádi tapasztalatok bizonyítják. Csak a magyar oldalon napi 100-150 ezer köbméter szennyvíz áramlik a Dunába, az MTA szerint is feltétlenül szükséges biológiai tisztítórendszerre nincs pénzünk, és nem is lesz belátható időn belül. A magyar oldalon a Győr alatti, balti települések kiszámított szennyvíztisztítása 16-18 milliárd forint. A VITUKI és a VIZITERV a vizi terv szerint visszafordíthatatlanul és véglegesen elszennyeződnek a dunántúli középhegység karsztvizei is.) 4. Pozsony és Budapest között megnövekszik a vírusfertőzöttség, pedig a morbiditási és mortalitási százalékarányunk így is a legrosszab­bak közt van Európában. 5. A szigetközi génbank pusztulása hosszú távon negatív kihatással lesz. 6. Évi 1,2-2,5 millió köbméter (esetleg 5,6 millió) szennyezett mérgező iszap rakódik ki. A kotrás költségessége mellett ennek elhelyezése is megoldatlan. 7. A komoly érvként felhozott hajózhatóság álérv. Töredékösszegből egyszerűbben megoldható és az elavult hajópark korszerűsíthető. Az egyébként is hibásan elhelyezett zsilipek lassítják a forgalmat. (A Duna- Majna-Rajna csatorna transzkontinentális viziútként kimutatottan gazdaság­talan.) Ebből a pénzből elmaradott út- és vasúthálózatunk modernizálható lenne. t I

Next

/
Thumbnails
Contents