1988. 83. szám (1988.04.16.) / HU_BFL_XIV_47_3

/ ^ “ I W végnap este a rlDES^- a fiatal Denokroták Szövetsége - rendezett |j u j abba; nyilv'nos összejövetelt egy budapesti vendéglő pince helyiségében, ^ ahova helyhiány miatt az érdeklődőknek csak a^^resze - mintegy 1^0- fiatal - tudott bejutni. A találkozó szervezői elmondották, hogy több a vidéki városban - például -Szegedenés Sopronban - e: megtiltottál: az ________ , ^ .. egyetemistáira* a 3riDESJ.be való belépést, de mégis több száz vidéki csat­„ lakó zásra került sor.^Budapesten az Eötvös LoráncL Tudományegyetem felsőbb 3 párt szervektől a FIDE££-t "politikailag károsnak" minősítő leiratot ka ,• kapott, és az egyetem vezetői szerint retorziókra is lehet számítani. /—V , A Közgáza ságtudományi Egyetem kiáll a fiatalok mellett, -/egyes tanszé­kein és a F.ajk László nevét viselő kollégiumában aláírásokat is gyűjtenek támogatásukra. Ismertettek a FIDESJ gyűlésén egy levelet is, amelynek feladói elítélik az uj szervezetet és kilépésüliét jelenti!: be, de a levél * ■. egyik állitclavos aláircja jelen volt az összejövetelen, s közölte, hogy ' , , , _ i*+UA'} . alaxrása hamisítvány. - gyűlésén a FII)ES£ ideiglenes i%^r|bizottságot l választott, az esetleges megtorlások elleni védekezésre önvédelmi csopor­szóvivoket ], tót alokított és/xzásmnmm jelölt ki. Felolvastál: azt a levelet, amelyet két példányban - a FIDESinevében és külön a rendőri fig; elmeztetésben részesített öt személy aláírásával - a Magyar Távirati Irodához ás a Magyar hírlap szerkesztőségéhez küldtek- S levelekben a korábbi hamis tartalmú tájékoztatás helyreigazítását , a FIDES^ezzel kapcsolatos közle­ményének nyilvánosságra hozatalát kérik, bejelentve, hogy a helyreigazí­tás elmaradása esetén sajtópert fognál: indítani. Hosszas vita után, több módosítással és a végleges szöveg megszavazásával fogadtál: el a gyűlés résztvevőik a FIBESÍüjabb mg: nyilatkozatát, amelyet az Országgyűléshez, az Elnöki Tanácshoz, a minisztertanácshoz, a párt Központi Bizottságához, a Hazafias Népfronthoz és a KISZ Központi Bizottságához küldenek el, sh s amelyről a nyilvánosságot is tájékoztatják. A FIDES?nyilatkozata h "sajnálatának és megdöbbenésének" ad kifejezést a szervezet öt tagjának rendőrségi figyelmezte.tése miatt, majd - azzal a feltételezéssel élve, hogy az illetékes szervek a döntéshozatal előtt nem rendelkeztek X

Next

/
Thumbnails
Contents