1988. 61. szám (1988.03.22.) / HU_BFL_XIV_47_3

- * - 9 telepedni, "a teóriák ideje lejárt - mondotta Dr.Nagy László cselekvő erő kell, amit semmilyen politikai ideológia nem k>'t meg." Lzután Tamás Gáspár Miklós olvasta fel a ".izab^d Románia" elnevezésű, Magyarországon megszerveződött csoport nyilatkozatát, amelyet Kornél Rosca irt alá. Rosca a Magyar Demokrata Fórum március 6-i gyűlésén személyesen is felszólalt a magyar és román nép barátságának és összefogásának szükségességéről. A most felovasott nyilatkozat ismét leszögezi, hogy a két nép múltja, Jelene és jövője szorosan kapcsolódik egymáshoz, és közösen kell cselekedniük. En­nek érdekében ^.j*lJilBE&s magyar-román konferencia budapesti megrendezését Ja­vasolta, amely lejjg^ demokratikus programot dolgozhatna ki. A felhivás román részről 21 - részint Romániában, részint száműzetésben élő - személy meghí­vására tett Javaslatot: köztük szerepel a magyar Király Károly és Kányádi Sándor is. A magyar részről meghívottak személyéről a felhivás szerint a Ma­gyar Demokrata Fórumnak kellene döntenie. Vérül Székely Ágoston beszélt a menekültekről és a menekültügyi szervezetek munkájáról. A tanácskozás második részében - amikor is Fekete Gyula iró elnökölt, az elnökség tagjai közé pedig Kosa Ferenc, Lezsák Sándor, Rácz Sándor és Csoóri Omdanesti i Sándor került - további 24-en szólaltak fel. Ara-Kovács Attila egy\/ENSZ-iroda felállítását és nemzetközi konferencia megrendezését sürgette, Lr.5a.rti Éva bécsi ügyvédnő többek közt az osztrák menekültügyi politikát ismertette és birálta, Fazekas András 50«(ü00 Ft hozzájárulást ajánlott fel a kclet^közép- európai egyetem létrehozására, Vásárhelyi Judit az információhiányt kárhoz­tatta, Rácz Sándor - a Nagybudapesti Központi Munkástanács 1956-os elnöke ­Vés v4-sszatol oncujásokról p-^dig a Nyugatra nenpkiTl ők^^lyzaté-pőlJ^smertetett~Tgákái^vTj.r^nrlabwt:ő ténye­ket. l ezsák Sándor £k±k±xxxe!££& Jugoszláviában nemrégiben két és fél évi börtönbüntetésre Ítélt magyar iró, Vicéi Károly ügyével kapcsolatos dokumen- olvasott félj tumokat/f és közölte, hogy a Magyar Demokrata Fórum figyelemmel fogja kisérni Vicéi sorsának további alakulásét. Végül Zétényi Zsolt a BaJcsy-Zsilinszkv Társaság nevében birálta a Magyar Demokrata Fórumot, amiért az nem képvisel­tette magát a március 15-i ünnepségeken. ^— A tanácskozás résztvevői közt köröztek egy ivet, amelyen elő lehetett fizetni a közeljövőben megjelenő uj független folyóiratra, a Hitel-re. Isme-

Next

/
Thumbnails
Contents