1988. 61. szám (1988.03.22.) / HU_BFL_XIV_47_3

/ Meeting of Democratic Fórum in Budapest 23rd March,1988 G.Krassó / Hungárián October /TX/ Baljós előjelek - vádaskodó kormánynyilatkozatok és fenyegető hatósági lépések MXá - után folytatódott vasárnap a Budapesti Jurta Szinházban a Magyar Demokrata Fórum március 6-án megkezdett tanácskozása a magyar nemzetiségi kisebbségek helyzetéről és a legsürgősebb tennivalókról. A dél­után 2 órától este fél 9"ig tartó tanácskozáson mintegy 600-an vettek részt. A gyűlés első részének elnöke - Biró Zoltán - rövid megnyitó beszéd után nyilatkozatot olvasott fel, amelyben a Magyar Demokrata Fórum vissza- utasitja Bányász Rezső kormányszóvivő szélsőséges, fele­lőtlen és zavart keltő elemek uszitó, cigénvellenes megnyiltoánulásai$§latisx szavak^y ^ #a« , güSS^wnagyar Demokrata Fórumra vonatkozó iosxáés feltett kérdésre válaszol­va .hangzottak el. Egy másik felolvasott nyilatkozatban a Fórum birálta a Jurta Szinház vezetőinek sajtóközleményét, amelyben azok elhatárolták magukat a Fórum célkitűzéseitől. Végül az elnök még egy dokumentumot ismertetett:egy 1340 aláírással ellátott levelet a magyarországi keresztény egyházakhoz. A XX levél arra szólitja fel az egyházak vezetőit, hogy tegyék közzé világos állásfoglalásukat a magyar nemzeti kisebbségek kérdésében. A tanácskozáson 32-en szólaltak fel, történelmi áttekintésfcXXXXXXX^öööÖficix kssHicKKi adva a kisebbségi kérdésről, és elemezve a mai helyzetet. Mécs Imre - az 1956 után halálra, majd életfogytiglani börtönre Ítélt mérnök - közölte, hogy a nemrég alakult "Menedékbizottság"-nak már van helyisége és telefon­száma: jogi, orvosi és információs segítséget ad és kér. Mécs javaslatot t^fct egy középeurópai független egyetem felállítására, s ehhez áegit-.­•/& ^ /é? -> /. ns4g£-t leért; a nap folyamán később Fazekas András 50.000 Ft hozá^járulást ajánlott fel. A Betűien Alapítványt képviselő Dr.Nagy László a Romániából EMSX Magyarországra menekültek között végzett első felmérés adatait is­mertette: a megkérdezett személyedet %-a volt munkás, 69 %-uknak maradt hozzátartozója Romániában és 58 %uk XXSXX& véglegesen Nyugaton szeretne meg­budapesti telepedni. Ara-Kovács Attila egy^|ENSZ-iroda felállítását és nemzetközi kon­ferencia megrendezését sürgette, Dr.Barti Éva bécsi ügyvédnő az osztrák menekültügyi politikát birálta. Felszólalt Rjgz Sándor, a Központi Munkás- tanács 1956-os elnöke is. AxjtKKHxgxBhkxHx&KkifáéKfcxx Lezsák Sándor költő 0) _______i_____

Next

/
Thumbnails
Contents