1988. 30. szám (1988.02.27.) / HU_BFL_XIV_47_3

—- 3 ­de nemcsak jogi föltételek vannak, hanem politikai szempontok is, és utaltak a lengyel Szolidaritás ma is eleven és élő példájára,, A vita során mintegy 30-an szólaltak fel egy megalakítandó uj szakszer­vezet feladatairól, lehetőségeiről és megszervezésének módjáról,, Vita alakult r * i^úcz'J ki arról, hogy a már meglévő szakszervezetet próbálják-e meg -fcae&i/ érdekképvi­seleti szervvé átalakítani, vagy pedig abból kilépve, a hitelét vesztett "hivatalos" helyett alakítsanak-e teljesen uj szakszervezetit? A vita őszinte, nyilt és helyenként szenvedélyes hangulatú volt0 Befeje­zésül a gyűlés résztvevői - több mint 300-an - egy ellenszavazattal és 12 tartózkodással felhívást fogadtak el és határozatot hoztak ennek minél széle­sebb körű terjesztésre,, A szavazástól tartózkodók egyébként a demokratikus Ellenzéki Buzgalom résztvevői voltak: nem akarták azt a látszatot teremteni, mintha ők befolyásolták volna a szavazás eredményét,, Az elfogadott felhivás megállapítja, hogy a tudományos dolgozók körében a szakszervezeti érdekkédelmi tevékenység hiányosságai fokozódó elégedetlensé­get váltottak ki és a helyzet orvoslása érdekében uj jogi és anyagi érdekvédel­mi formát, autonóm szervezetek létrehozását Ítélik szükségesnek,, Felhívják a tudományos dolgozókat, hogy e cél megvalósítására tegyenek javaslatokat, s azokat juttassák el az ideiglenes munkabizottsághoz, a Magyar Tudományos Aka­démia Szociológiai Intézetének Szakszervezeti Bizottságához,, Amilyen bizonytalan a Rakpart Klub jövője, éppoly kétséges e kezdeménye­zésnek a sorsa is„ Az viszont bizonyos, hogy a 4-0 év óta fennálló hivatalos szakszervezetek nem sokáig folytathatják zavartalanul a tagjaik érdekeit nem védő tevékenységüket,. És - ami a legijesztőbb a hatalom birtokosai számára - mindez nemcsak a tudományos dolgozók képviseltére mondható el0 t J

Next

/
Thumbnails
Contents