1988. július (161-183. szám) / HU_BFL_XIV_47_1

1 t <£MAGYAR (g) PJ*TÓBER» I I7i\ Wr'fV? 83AB&© SAST® /T>Af|l\| s I /i d Jl M v@Mi?/r <r? d) aFZföfwí/í\ ^JiiU Szerkeszti: Krassó György * 24/D Little Russell Street * London, WC1A2HN » Tel. 01-430 2126 (külföldről 441-430 2126) 164/1988 1988. július 11 . A Legfelsőbb Bíróság tárgyalta a FIDESZ sajtóperét Ma - július 11-én - délelőtt tárgyalta Budapesten a Legfelsőbb Bíróság a Fiatal Demokraták Szöveteségének és öt érintett szervezőjének a Magyar Táv­irati Iroda és a Magyar Hírlap című napilap ellen indított sajtóperét. Az ügy fellebbezés folytán került a Legfelsőbb Bírósághoz, mert a Fővárosi Bíróság a felperesek keresetét május 19-én elutasította, at A bíróság a tárgyalást a periratok - köztük a kisebb tanulmánynak is be­illő, igen részletes fellebbezés - tárgyilagos, pontos ismertetésével kezdte meg. A felperesek azért fordultak bírósághoz, mert a Magyar Távirati Iroda tör­vényellenes szervezet létrehozásának kezdeményezését tulajdonította nekik áp­rilis 8-i közleményében, a Magyar Hírlap - a felperesek szerint - eltorzítva ismertette a FIDESZ alapító nyilatkozatát és valótlan állításokat tartalmazott, a helyreigazítási kérelemnek pedig nem tettek eleget. Az elsőfokú bíróság az­zal indokolta a keresetet elutasító határozatát, hogy az MTI a rendőrség uta­sítására adta ki közleményét - így felelősség nem terheli -, a Magyar Hírlap pedig csak véleményt, nem tényeket közölt. A hallgatóság körében derültséget keltett, amikor a FIDESZ-esek ügyvéd­je - Dr. Éliás Sára - idézte a Magyar Hírlap cikkének hatodik bekezdését, amely e szavakkal kezdődik: "Ami pedig a tényeket illeti..." Az ügyvédnő ezu­tán arra mutatott rá perbeszédében, hogy amennyiben a bíróság kikerüli az érdemi kérdések mérlegelését, és figyelmen kívül hagyja a vonatkozó jogszabá­* lyokat, ebből az állampolgárok azt a következtetést vonhatják le, hogy a tör­vények kijátszhatók - ami végső soron anarchiára vezet. Dr. Kövér László felperes az ellene indított államigazgatási eljárás szabálytalan voltát bizonyító dokumentumokat adott át a bíróságnak és elfogadhatatlannak nevezte azt az álláspontot, hogy semmilyen jogsértelem nem érte volna őt, jóllehet a tömegtá­jékoztató eszközök törvényellenes cselekmény elkövetésével vádolták. Dr. Fo­dor Gábor rámutatott az elsőfokú ítélet ténybeli tévedéseire és egymásnak ellent­mondó rendelkezéseire, így arra, hogy míg a FIDESZ-t nem ismerte el jogi személynek, mégis perköltség megfizetésére kötelezte. Dr. Fodor alig egy éve végezte el a jogi egyetemet, és a reformokról hangoztatott szavaknak és az fj egyetemen oktatott tananyagnak ellentmondó, megdöbbentő tapasztalatnak ne­vezte az elsőfokú tárgyaláson történteket. Az alperesek - az MTI és a Magyar Hírlap - képviselői nem tettek érdemi nyilatkozatot, de a fellebbezés elutasítását kérték. A Legfelsőbb Bíróság pén­teken hirdet ítéletet a FIDESZ sajtóperében. A "Magyar Október Tájékoztatószolgálat" jelentéseit az előfizetők - a forrás megjelölésével - akár teljes egészükben, akár kivonatosan szabadon felhasználhatják.

Next

/
Thumbnails
Contents