1988. július (161-183. szám) / HU_BFL_XIV_47_1
1 [fl\ Wr’fv? |íí Uji^JÚÍS^M?^ © a a^L^/tivtii Szerkesztő: Krassó György * 24/D Little Russell Street * London, WC1A 2HN * Tel. 01-430 2126 (külföldről 441-430 2126) 179/1988 1988. július 24. r Az éhségsztrájk hatodik napja. A magyar sajtó cikkei. Az elmúlt napokban ismét sokan fejezték ki együttérzésüket a hatodik napja folyó tiltakozó akció résztvevőivel - jogászok, írók, munkások és nyugdíjasok, valamint a Romániából menekültek népesebb csoportja -, és többen bejelentették, hogy maguk sem vesznek táplálékot magukhoz. Tegnap előtt gyűlést tartott a Fiatal Demokraták Szövetségének munkáscsoportja is, és elhatározták, hogy ; kollektíván támogatják az éhségsztrájkolókat. Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki, s ebben olyan útlevéltörvény megalakítását követelik, amely nem ad lehetőséget politikai diszkriminációra. Az éhségsztrájkkal foglalkozni kezd a magyar tömegtájékoztatás is. A Magyar Nemzet ismerteti tegnapi számában Crósz Károly július 21-i nyilatkozatát és interjút közöl a tiltakozó akció két résztvevőjével: Kőszeg Ferenccel és Pálinkás Róberttel. Beszélgetést folytatott az éhségsztrájkolókkal a Magyar Rádió munkatársa is, ezt az interjút a Kossuth Rádió "168 óra" című szombati adása sugározta. A Népszabadság viszont szombaton Crósz Károly Los Angeles-i sajtóértekezletéről közölt tudósítást, ahol a magyar miniszterelnök és pártfőtitkár - egyebek mellett - kijelentette, hogy "Nemzetközi egyezmény kötelez bennünket arra, hogy büntetett előéletű személyt nem engedhetünk ki más országba." Ilyen nemzetközi egyezmény nincsen - mondotta az éhségsztrájkolók nevében Pálinkás Róbert -, csupán a magyar jogszabályok zárják ki a büntetett előéle- tűeket az utazás állampolgári jogának gyakorlásából. A belügyi hatóságok azonban e kérdésben sem következetesek: nem egy korábbi elítélt megkapja az útlevelet. Kőszeg Ferenc úgy nyilatkozott, hogy tiltakozó akciójukat július 27-én - Grósz Károly amerikai útjának végeztével - be fogják fejezni. Ekkor állampolgári indítványt kívánnak az Országgyűlés vagy a kormány elé terjeszteni, s olyan törvény kidolgozását javasolják majd, amely alapelveiben tér el az érvényben lévő törvényerejű rendelettől. Az utazási ügyekben jelenleg a rendőrségé a végső szó, ez pedig ellentmond a jogszerűség és az alkotmányosság elveinek. A "Magyar Október Tájékoztatószolgálat" jelentéseit az előfizetők - a forrás megjelölésével - akár teljes egészükben, akár kivonatosan szabadon felhasználhatják.