1988. május (109-137. szám) / HU_BFL_XIV_47_1

i t CC MAGYAR (g) ©KTÍ>©íEÜ» I f/l\ Íllpív? S3AB&B SAST© ^r\f| \\| i iJLíjdJlMS^^ÍPz^í? © aa0[yQ/jjL*J fii Szerkesztő: Krassó György * 24/D Little Russell Street * London, WC1A 2HN * Tel. 01-430 2126 (külföldről 441-430 2126) 133/1988 1988. május 27. A "konszenzusnak" vége - A Rakpart Klub vitája a Jurta Színházban A nyári szünet előtti utolsó és a magyar pártvezetésben végrehajtott változá­sok utáni első tájékoztatóját rendezte meg tegnap - május 26-án - este 7 és II óra között a budapesti Rakpart Klub. Az összejövetel voltaképpen függet­len, demokratikus mozgalmak képviselőinek egyfajta kerekasztal-beszélgetésé­: bői állt, címe: "A konszenzusnak' vége". A "konszenzus" szó idézőjelben szerepelt a meghívón - jelezve, hogy igazi konszenzus, a hatalom és a társa­id dalom céljai, helyzetmegítélése között igazi megegyezés eddig sem létezett. A népligeti 320 férőhelyes Jurta Színházban ismét öt-hatszáz hallgató zsúfoló­dott össze. Az összejövetelt Horváth Mihály, a Rakpart Klub titkára nyitotta meg, és ismertette a többi egyesület, kör és klub elkövetkező programjait. Bejelentette, hogy vasárnap emléktúrát tartanak Recskre - a volt kényszer­munkatábor helyszínére - és emléktáblát helyeznek el ott, június 11-én pedig a Klubtanács Szentendrén egésznapos tanácskozást rendez, amelyre szeretet­tel vár minden érdeklődőt. Az első előadó - Őry Csaba szociológus - a Tudományos Dolgozók Demokrati­kus Szakszervezetének történetéről és céljairól beszélt, és ismertette a sokszo­rosított formában is kiosztott alapszabály-tervezetet. Őry üdvözölte a tudomá­nyos dolgozók SZOT-on belüli szakszervezetének megalakításáról tett váratlan bejelentést is: reméli - mondotta -, hogy a két szervezet jól együtt tud majd működni. A TDDSZ mindenképp várja új tagok jelentkezését. Ezután Molnár Tamás grafikus szólalt fel az INCONNU Független Művészeti Csoport nevében. Elmondotta, hogy az INCONNU a stiláris, művészi bravúroknál mindig fonto­sabbnak tartotta a demokratikus politikai kultúra kialakítását. Ezért került a mai üldözött helyzetébe, londoni útjuk után az együttes több tagját az uta­zásból kizárták. Molnár Tamás hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a mai társadalmi mozgalmak - az egyetlen FIDESZ kivételével - inkább kultúrkörök­ként, mint politikai mozgalmakként működnek, és a társadalom többsége is inkább csak néző és szurkoló, mintsem sorsának alakítója. Molnár végül felol­vasta az INCONNU-csoportnak "A védekezés reflexei" című nyilatkozatát, a- mely szerint a társad-alom és a párttagság kikényszerítette a Kádár-rendszer bukását, de a Crósz Károly kezében összpontosult hatalom minden feltételt megteremt egy esetleges "rendcsináló" diktatúra bevezetéséhez. Molnár Tamás után Vit László mérnök ismertette a független környezetvédő mozgalmak eddigi eredményeit el- helyzetét, s felolvasta a bős-nagymarosi vizierőmű megépítése ellen az osztrák követség épülete elé tervezett mai tiltakozó felvonulásra szó­ló felhívást. Dr. Orbán Viktor a FIDESZ nevében beszélt. Tapssal többször megszakított felszólalásában hangsúlyozta, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége törvényesen megalakult szervezet, és sajtóperük elvesztését sem vereségnek, hanem győ- zelemnek tartják, mert Madarász Vladimirné tanácselnök - a Fővárosi Bíróság pártalapszervezetének titkára - az ítélet indokolásában kikerülte a legfőbb kérdést: a FIDESZ törvényes voltának elbírálását. A FIDESZ csak azt kéri, ji hogy szűnjék meg a fenyegetések légköre és nyugodtan dolgozhasson. A poli­tikusok álláspontja - mondotta még Orbán Viktor - csupán egy vélemény, de nem azonos a társadalom akaratával. Az utolsó felszólaló Miszlivetz Ferenc szó- • ciológus volt, aki értékelte a társadalom spontán önszerveződését és a kormány politikáját. A "Magyar Október Tájékoztatószolgálat" jelentéseit az előfizetők - a forrás megjelölésével - akár teljes egészükben, akár kivonatosan szabadon felhasználhatják.

Next

/
Thumbnails
Contents